A döntés alapján az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 4,50 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 4,75 százalék, míg a betéti rendelkezésre állás kamatlába 4 százalék marad.
Az EKB a legutóbbi, januári kamatdöntő ülésén sem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén, ugyancsak a piaci várakozásokkal összhangban. Legutóbb szeptemberben, 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamatot.
Több elemző is arra hívta fel a figyelmet az elmúlt hónapokban, hogy a megnövekedett geopolitikai fenyegetettség és az elhúzódó inflációs veszélyek miatt nincs garancia arra, hogy az EKB egyhamar kamatot fog csökkenteni. Mivel a korábbi gazdasági sémákkal eltérően úgy lett rekordalacsony a munkanélküliség, hogy közben a bérek is megugrottak, ezért a szakértők a kedvező adatok ellenére továbbra sem fordítanak hátat az inflációnak.

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke a januári davosi Világgazdasági Konferencián arról beszélt, hogy nagyban befolyásolhatja a bank terveit a bérnövekedés, az elemzőkhöz hasonlóan pedig ő is kivár a 2024-es bérekről szóló adatok beérkezéséig, mielőtt a hitelfelvételi költségek mellett elkötelezné magát. Erre azonban tavaszig még várni kell.
A központi bank úgy látja, idén emelkedhet a munkanélküliség, a bérnövekedés pedig enyhül.
Enyhült az infláció az eurózónában
Az EKB irányadó betéti kamatlába rekordszintű 4 százalékon áll, annak ellenére, hogy a régió gazdasága az elmúlt hat negyedévben alig növekedett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt