BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Volt polgármestereket tartóztattak le a halálos diszkótűz miatt

Észak-Macedóniában mindenkit felelősségre akarnak vonni, akik 2009 óta Kocsanit vezették, és hagyták, hogy a leégett szórakozóhely megfelelő engedélyek nélkül működjön. A diszkóban keletkezett tűzben 59-en vesztették életüket, több mint 150-en megsérültek. Sokakat közülük magyar kórházakban ápolnak.

2025. március 24. hétfő, 07:39

Fotó: MTI Fotó / Róka László

Letartóztatták annak a településnek a korábbi polgármestereit Észak-Macedóniában, ahol nyolc nappal ezelőtt egy diszkótűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.

Ljupcso Kocsevszki ügyész már a múlt hét végén jelezte, hogy a polgármesterek a gyanúsítottak között vannak. A Vesti.mk szkopjei hírportál hatóságokra hivatkozó beszámolói szerint

Három korábbi polgármestert tartóztattak le, köztük Ljupcso Papazovot is, aki a tragédia másnapján mondott le tisztségéről. Ljupcso Papazov és Ratko Dimitrovszki a kormányzó konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) politikusa, míg Nikolcso Iliev az ellenzéki, baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) tagja.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek, az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs. Az egész épület tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben.

A letartóztatottak között van a koncert főszervezője, aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért, míg a gyanúsítottak között szerepel egy korábbi illetékes államtitkár, valamint a védelemért felelős igazgatóság korábbi vezetője és néhány munkatársa, illetve hét rendőr.

A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció" tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.

Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök leszögezte: mindazok, akik bármilyen módon is részt vettek abban, ami történt, felelni fognak, függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak, milyen nemzetiségűek vagy milyen vallásúak.

„Mindenki, akinek a felelősségét megállapítják, felelni fog" - mondta.

Magyarország már a tragédia napján felajánlotta, hogy tizenkilenc sérült ellátását vállalja. Már másnap hajnalban két fiatalt a Honvédkórház intenzív osztályán helyeztek el, azóta újabb ellátásra szorulókból álló csoportok érkeztek hazánkba.

Pancse Toskovszki belügyminiszter korábban közölte: húsz gyanúsítottat azonosítottak az üggyel összefüggésben, tizenötüket elfogták, egyes gyanúsítottak a halálos áldozatok között vannak, mások a sérültek között.

mindazokat a politikusokat felelősségre akarják vonni, akik 2009 óta Kocsanit vezették, és engedélyezték, hogy a szórakozóhely megfelelő engedélyek nélkül működjön.

G. É.
G. É.

Ez is érdekelhet