Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy dömpingellenes vámokat vet ki a Kínából származó eritritol nevű édesítőszer importjára, miután megállapította, hogy azt az uniós piacokon tisztességtelenül alacsony áron értékesítették, veszélyeztetve ezáltal az uniós ipart.
Egy korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a Kínából származó eritritol import súlyosan károsította az uniós ipart, amely kétszámjegyű veszteségeket szenvedett el, és 2022 végére kénytelen volt leállítani az eritritol gyártását.
Az EU eritritol piacának éves értéke 30 millió euró.
A végleges dömpingellenes vámok mértéke 34,4 százaléktól 233,3 százalékig terjed – közölte a bizottság. Ezeket visszamenőlegesen, tavaly június 7-től kezdődően fogják beszedni, azon az ideiglenes vámszinten, amelyet 2023 július 19-én vezettek be. Az ideiglenes vámok is hasonló szinteken mozogtak.
A vámok pénteken lépnek hatályba, és öt éven keresztül érvényesek lesznek. Közben Kína is lépett.
Az EU és Kína kölcsönösen több importvámot is kivetett egymásra, az EU például a Kínában gyártott elektromos járművek behozatalára.
Kína szintén csütörtökön jelentette be, hogy ideiglenes vámokat vet ki az ipari műanyagok importjára az Egyesült Államokból, az Európai Unióból, Japánból és Tajvanról, miután hónapokon át tartó dömpingellenes vizsgálatot folytatott.
Többszáz új szankció: kínai cégeket is feltettek az amerikaiak a feketelistára
Az Egyesült Államok mintegy 250 magánszemély és szervezet ellen vezetett be szankciót az orosz védelmi és energetikai ágazatot célzó intézkedéssorozat keretében. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot