Erdőtüzek tombolnak Athén közelében. A görög fővárostól mintegy 35 kilométerre északra található Varnavánál mintegy 500 tűzoltó küzd a lángokkal, amelyek a késő délutáni órákban már elérték a lakóépületeket is. A tűzoltók munkáját 40 tűzoltóautó, 19 repülőgép és helikopter segítette.
A lángok több mint 25 méter magasra csapnak fel – mondta a tűzoltóság egyik szóvivője.
A polgári védelem szöveges üzenetben riasztotta a térség lakóit, hogy hagyják el otthonukat. A görög sajtó szerint többen füstmérgezést kaptak és kórházi kezelésre szorultak.
Turisztikai létesítmények eddig nem kerültek veszélybe.
Az Athéntól nyugatra található Megaránál is öt tűzoltócsapat küzd a lángokkal.
Az erdőtüzek miatt sűrű füst lepte el Athén egyes negyedeit. A főváros körzetében és az ország más kiterjedt térségeiben is a legmagasabb fokú tűzveszély áll fenn.
Az idén nyáron már erdőtüzek százai törtek ki Görögország-szerte, ahol a meteorológiai feljegyzések kezdete óta legmelegebb júniusi és júliusi hőmérsékleteket mérték, és egyben a legmelegebb telet.
Ami a helyzetet olyannyira veszélyessé teszi, az a hosszú ideje tartó szárazság és a hőhullám - ismertette Kosztasz Laguvardosz, az athéni meteorológiai központ igazgatója az ERT görög közszolgálati rádiónak nyilatkozva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég