Az Epstein-akták nyilvánosságra hozatala melletti szavazásra szólította fel Donald Trump amerikai elnök a képviselőház republikánus tagjait.
"Ahogy péntek este az Air Force One fedélzetén a 'Fake News Médiának' elmondtam, a képviselőház republikánusainak az Epstein-akták nyilvánosságra hozatala mellett kell szavazniuk, mert nincs rejtegetnivalónk, és ideje továbblépni a radikális baloldali őrülteknek erről a demokrata átveréséről, amelynek célja elterelni a figyelmet a Republikánus Párt nagy sikeréről, beleértve a demokraták kormányzati leállítása elleni legutóbbi győzelmünket" - írta Trump a Truth Social platformon vasárnap.
A fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt többször elítélt Jeffrey Epstein üzletember 2019-ben 66 évesen halt meg egy New York-i börtönben, a hatóságok közlése szerint öngyilkos lett.
Donald Trump már a kampánya során ígéretet tett az akták nyilvánosságra hozatalára, és a saját táborában is egyre hangosabbak a teljes közzététele iránti követelések. Most azt írta, hogy az ügyészség már eddig is több tízezer oldalnyi ügyiratot nyilvánossá tett az ügyről, és fontos beosztású demokraták Epsteinhez fűződő viszonyát is vizsgálja.
"Az Epstein-csapda valójában a demokratákon átok, nem rajtunk"
- tette hozzá.
Úgy vélte továbbá, hogy "senki sem foglalkozott Epsteinnel, amíg élt, és ha a demokratáknak lenne bármi érdemi a birtokukban, már közzétették volna" a republikánusok legutóbbi választási sikere előtt.
"Fütyülök rá! Azzal foglalkozom, hogy a republikánusok visszatérjenek a lényegre, a gazdaságra" - írta bejegyzésében Donald Trump.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint