A nyers adatok alapján az épületek építésének termelése esett vissza a legnagyobb mértékben, 18,3 százalékkal, az egyéb építményeké pedig 3,5 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és a munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,6 százalékkal volt kisebb az októberinél.
Az ipar ágazatai közül az épületek építésében 13,4 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésében 2,5 százalékkal nagyobb volt a termelés. A legsúlyosabb ágazatnak számító speciális szaképítése termelése 19,2 százalékkal esett vissza.
Kapcsolódó
A megkötött új szerződések volumene ugyanakkor 60,3 százalékkal emelkedett, melyen belül 19,5 százalékkal csökkent az épületek építésére kötött szerződések száma. Az egyéb építmények építésére vonatkozóké pedig 186 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
A növekedés oka ugyanakkor a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötött nagyértékű szerződés volt – írja a KSH.
Az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 21,2 százalék, melyen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 15,6, az egyéb építményekre vonatkozóké 25,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakában mérttől.
2023 első tizenegy hónapjában 5,3 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene, mint egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban.
Akkora béremelésekről publikáltak adatokat, amitől sokkot kap
Egy friss kutatás adatai szerint a legdurvább béremelés az építőiparban volt, ahol több mint 40 százalékkal nőttek a fizetések, a másik terület az IT-szektor, ahol szintén hasonló mértékű fizetésemelés történt.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet