Elhalasztotta a döntést az Európai Parlament jogi bizottsága arról, hogy a képviselők az EU Bírósága elé citálják-e az Európai Bizottságot, amiért tavaly decemberben felszabadított Magyarország számára 10,2 milliárd euró felzárkóztatási támogatást.
Az EP-képviselők azt kifogásolják, hogy az Európai Bizottság úgy ítélte oda a pénzeket Magyarországnak, hogy a nemzeti hatóságok nem hajtották végre maradéktalanul az elvárt igazságügyi reformot.
A jogi bizottság korábban február elsejére időzítette a határozathozatalt, azonban a Népszava értesülése szerint végül úgy határoztak, hogy több időre van szükségük egy megalapozott döntés meghozásához.
Ennek következtében várhatóan február közepén tárgyalnak majd a perindítás lehetőségéről, a parlamentnek legkésőbb március második felében kell döntenie arról, hogy bíróságra viszi-e az ügyet.
Amennyiben a per elindítása mellett döntenek a képviselők, akkor a végrehajtást csak a parlament elnöke akaszthatja meg, amennyiben plenáris szavazást kezdeményez róla, erre azonban kifejezetten ritkán szokott sor kerülni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát