Júliustól decemberig több mint ötezer cég jutott így a korábbiaknál sokkal olcsóbban áramhoz a feldolgozóiparszálláshely-szolgáltatás és raktározás ágazatokban. Az állam szeptembertől a tényleges felhasználási adatok alapján havonta térítette meg az energiakereskedők bevételkiesését. A február elejével összesített teljes költségvetési ráfordítás mintegy 36 milliárd forintot tesz ki – összegezte  közleményében az Energiaügyi Minisztérium.

A vállalkozások a háború és szankciók okozta súlyos energiapiaci bizonytalanságok miatt 2022-ben kiugró árszinten voltak kénytelenek bebiztosítani ellátásukat a tavalyi évre.

Működőképességüket ezzel megőrizték ugyan, de drasztikusan megnövekedett energiaköltségeik megnehezítették versenyhelyzetüket.

A kormány a főtevékenységként feldolgozóiparral, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással (szállítást kiegészítő tevékenységgel) foglalkozó gazdasági társaságok vagy egyéni vállalkozók áramvásárlási szerződésében rögzített árat csökkentette le 2023 második félévére. A jogszabályi beavatkozás nyomán a kedvezményezettek július elsejétől megawattóránként legfeljebb nettó 200 eurós áramárról kaptak számlát.

A kormány az elfogyasztott mennyiségek után, kéthavi követéssel térítette meg 18 energiakereskedő kieső bevételeit. A decemberi felhasználások után február elején fizették ki az utolsóként esedékes összegeket. A teljes hat hónapos időszakra előzetesen mintegy 40 milliárd forint támogatási igényt becsültek a szakemberek. A tényadatok nagyságrendileg igazolták ezt a várakozást, az áramárplafon teljes költsége végül 36 milliárd forint alatt alakult.

Az idén januártól a villamos energia rendszerhasználati díjak átlagosan 23 százalékos csökkentése mérsékli több tízezer ipari közepes és nagyfogyasztó rezsiterheit. A cégek a kedvezőbb nemzetközi környezetben és kereskedelmi szerződésük függvényében akár még nagyobb mértékű áresést is tapasztalhattak idei áramszámláikban.

 

 

 

A növekvő villamosenergia-fogyasztás miatt már nem Paks II. létjogosultsága vagy megtérülése a kérdés, hanem olyan egészséges energiamix elérése a cél, amely révén a jövőbeli igények kielégítéséhez szükséges villamosenergiát döntően hazai erőművek termelik meg. Itt olvashat erről többet >>>