Megérkeztek az Emag magyar webáruházának legfrissebb adatai, és nem festenek túl kedvező képet: a cég kifejezetten gyenge évet zárt hazánkban. A Forbes információi szerint a vállalat eladja a százmillió euróból felépített dunaharaszti logisztikai központját is.
A romániai Emag csoport hazai leányvállalata, az Emag Magyarország Kft., eltérő üzleti év szerint működik: a most közzétett jelentés a 2025. március 31-ével záruló időszakot fedi le. Erről korábban úgy fogalmaztak a cégnél, hogy a strukturális átalakítások miatt „átmeneti időszaknak” tekintik, reagálva az importkereskedelem erősödésére és a Temu előretörésére. A friss eredmények tükrében azonban az „átmeneti” kifejezés kifejezetten enyhének tűnik.
S hogy mennyi az annyi? A legfrissebb üzleti beszámoló alapján
az Emag magyar leányvállalata 2024. április 1. és 2025. március 31. között 37,8 milliárd forintos árbevételt ért el. Vagyis egy év alatt 23,4 milliárd forintot estek a bevételek, ez pedig több mint 38 százalékos a csökkenés.
A Forbes szerint a bevételekből most csupán 32,1 milliárd forint (mintegy 85 százalék) kapcsolódik belföldi értékesítéshez, egy éve a belföldi értékesítés része még 61 milliárd volt (közel 100 százalék). Most a maradék, 5,7 milliárdos exportrészt a román tulajdonos, az Emag.ro-t üzemeltető Dante International SA értékesítéseihez kapcsolódó kereskedelmi kedvezmények okozták.
Ami a versenyt illeti: az Emag évekig vezette a PwC-nél a hazai e-kereskedelmi forgalmi listát (erről később), de 2024-ben már a cseh tulajdonú Alza volt rajta az első.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat