Az utalvány nem lesz örökölhető, csak hideg élelmiszerre lehet költeni, és pénzre nem váltható át – számolt be a 24.hu a HVG értesülése alapján.
Mint írtuk, harmincezer forint értékű élelmiszerutalványt kapnak a nyugdíjasok, amelyet őszig kézbesítenek.
Kapcsolódó
Az utalványt élelmiszert árusító helyeken – például kisboltokban, nagyobb üzletláncokban, piacokon és őstermelőknél – lehet majd levásárolni.
Az utalványról eddig ismert részletek szerint:
- csak hideg élelmiszer vásárlására lehet majd felhasználni,
- papíralapú fizetőeszköz lesz, amelyet címletértéken kell elfogadni,
- nem váltható készpénzre, nem örökölhető, és nem számít jövedelemnek.
Az összes költséget az állam állja. A kereskedő bármely banknál beválthatja a vevőitől kapott utalványokat, ezért a bank nem számolhat fel díjat, jutalékot.
A részleteket– például a pontos jogosultsági feltételeket, az elfogadóhelyek körét, a címletezést és a kézbesítés módját – egy későbbi kormányrendelet fogja tartalmazni, így ezekről később várható pontos információ.
Megszületett a döntés, papíralapú élelmiszerutalványt kapnak a nyugdíjasok
Harmincezer forint értékű, több címletből álló élelmiszerutalványt kapnak a nyugdíjasok, amelyet őszig kézbesítenek – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára. Az utalványt kisboltokban, piacokon, üzletláncokban és őstermelőknél is be lehet majd váltani. Az utalvány korábban, a nyugdíjasoknak beígért áfa-visszatérítést válthatja fel.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Trump szerint megállapodott Indiával: csökkennek a vámok, bukhat az orosz olaj
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom