A világ vesztésre áll az elektromos hulladék elleni küzdelemben – közölte az ENSZ egyik szakértője, miután egy jelentés szerint egy év alatt 62 millió tonna elektronikai hulladék keletkezett a Földön. A kimerült akkumulátoroktól az elektromos vezetékekig minden kiselejtezett elektromos vagy elektronikus berendezést és alkatrészt magába foglaló e-hulladék megfelelő kezelés nélkül nagy környezeti kockázatot jelent, mert az egészségre káros elemeket és vegyületeket tartalmaz.
Ugyanakkor a hulladékhegy nagy nyereséggel hasznosítható nyersanyagforrás is. „Ezeket az termékeket gyakran nehéz javítani. Nagyon könnyen hulladékká válnak, így pedig a globális hulladéktermelés egyre nagyobb” – mondta Kees Baldé, az ENSZ Továbbképző és Kutató Intézetének (UNITAR) Fenntartható Ciklusok programját irányító vezető tudományos szakértője a Reuters beszámolója szerint.
Az e-hulladékhegy növekedése gyorsabb, mint az újrahasznosítási erőfeszítések növekedése. Így el fogjuk veszíteni a csatát
– tette hozzá Baldé.
2022-ben a világ éves e-hulladék kibocsátása 62 millió tonna volt, ami 82 százalékos növekedés 2010-hez képest. Évente 2,6 millió tonnával több e-hulladék keletkezik, ami azt jelenti hogy 2030-ra elérheti a 82 millió tonnát.
„Ennek az e-hulladéknak a túlnyomó többségét nem kezelik megfelelően, egyszerűen szeméttelepre kerül. A kisebb készülékeket, mint például a mobiltelefont vagy az elektromos fogkefét az emberek egyszerűen kidobják a többi hulladékkal együtt” – jegyezte meg Kees Balé.
Óriási probléma az elektronikai cikkek rövid élettartama
Az ENSZ szakértői szerint ezt a növekedést egyebek között a nagyobb fogyasztás, a javíttatási lehetőségek hiánya, az elektronikai cikkek rövidebb élettartama és az e-hulladék kezelésére szolgáló nem megfelelő infrastruktúra okozza.
A gyártóknak a szabványosításban is nagy felelősségük van, és szavatolniuk kellene, hogy az általuk gyártott termékek életciklusa elfogadható hosszúságú legyen
– mondta Cosmas Zavazava, az ENSZ Nemzetközi Távközlési Uniójának (ITU) igazgatója.
Baldé megjegyezte, hogy még az energiafogyasztás csökkentésére szolgáló termékek – mint például a napelemek – is hozzájárulnak az e-hulladék mennyiségének gyarapításához. A szakértő szerint 2022-ben mintegy 600 ezer tonna fotovoltaikus panelt dobtak ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben