Az indiai Asszam állam mobiltelefonos alkalmazást indított útjára, amelynek célja a vadon élő elefántok okozta halálesetek számának csökkentése. A Haati alkalmazás figyelmezteti az embereket a közeledő elefántcsordákra, hogy időben el tudjanak térni az útból – ismertette a BBC.
Asszamban él India egyik legnagyobb elefántpopulációja. A természetvédők szerint azonban az állatok egyre agresszívabbak, mert folyamatosan szűkül az életterük.
A Hindustan Times által közölt hivatalos adatok szerint 2020 és 2024 között 1701 embert öltek meg elefántok Indiában.
Az Asszamban elindított internetes alkalmazást az Aaranyak, egy északkelet-indiai biodiverzitással foglalkozó szervezet fejlesztette ki.
Az applikáció tartalmaz egy űrlapot is, amely lehetővé teszi az áldozatok és hozzátartozóik számára, hogy kártérítést kérjenek a helyi önkormányzattól az állatok támadása következtében bekövetkezett sérülések vagy halálesetek esetén.
Nem csak Indiában kell azonban óvatosnak lenni, más országokból is érkeznek hírek veszélybe került emberekről. Legutóbb július közepén elefántok tapostak halálra egy spanyol turistát egy dél-afrikai vadrezervátumban, miután a férfi kiszállt az autójából és közel ment a csordához, hogy lefényképezze az állatokat.
Srí Lankán szintén a múlt hónapban egy vallási ceremónián szabadult el egy elefánt, tizenhárom embert megsebesítve.
Az év elején pedig egy 80 éves amerikai nőt ölt meg egy elefánt, amely a szafari járművére rohant Zambiában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban