Az Egyesült Államok közel került a "kormányzati leálláshoz", miután a Kongresszus republikánus, valamint demokrata vezetői és Donald Trump elnök közötti megbeszélés a költségvetés elfogadásáról nem járt sikerrel hétfőn.
J.D. Vance alelnök az egy órás politikai tárgyalást követően elmondta, hogy bekövetkezhet szövetségi intézmények leállása. "Azt hiszem, haladunk a leállás felé, mert a demokraták nem fogják a helyes dolgot cselekedni. Remélem, meggondolják magukat".
Kapcsolódó
Az alelnök közlése szerint az egyeztetés egy 1500 milliárd dolláros egészségügyi kiadási csomag körül zajlott, amihez a demokraták ragaszkodnak, és ami a Trump-adminisztráció álláspontja szerint több száz milliárd dollárt tartalmaz illegálisan az országban tartózkodók ellátására, miközben amerikaiak nehezen tudják előteremteni az egészségügyi számláik fedezetének költségét.
A demokraták szerint nincs szó arról, hogy amerikaiak egészségügyi ellátáshoz való hozzájutását áldoznák fel más célok érdekében. Hakeem Jeffries, a Kongresszus alsóházában szűk kisebbségben lévő demokraták vezetője úgy értékelte, hogy őszinte és közvetlen megbeszélést tartottak az elnökkel és a republikánus vezetőkkel, de fennmaradtak jelentős nézetkülönbségek. Úgy fogalmazott, hogy a "demokraták harcolnak az amerikai emberek egészségügyi ellátásának védelmében".
A leállás elkerülésére rövid távon az jelentene esélyt, ha a Kongresszus elfogadná a republikánusok által szorgalmazott átmeneti finanszírozásról szóló javaslatot. Az alsóház, a képviselőház már elfogadta, a szenátusban ugyanakkor elakadt.
A 100 tagú felsőházban az elfogadáshoz 60 igen szavazatra van szükség, ahol a republikánusok 53, a demokraták 47 vokssal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy legkevesebb 7 demokratának is igennel kell szavaznia.
John Thune, a szenátusi republikánusok vezetője szerint a demokraták a "túszejtés" taktikáját alkalmazzák, miközben republikánus részről megvan a nyitottság a költségvetési kérdésekről a további vitára a kisebbségben lévő demokratákkal.
A szenátus a tervek szerint közvetlenül a határidő lejárta előtt, kedd este szavazhat ismét a költségvetés meghosszabbításáról.
A kormányzati leállás azt jelentené, hogy finanszírozás híján számos szövetségi intézmény működése megáll és az alkalmazottak fizetését sem folyósítják.
A leállás az ország szempontjából kritikus fontosságú szervezeteket nem érintené, ahogy a hadsereget sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv