Az Egyesült Államok az Európai Unió szerkezetében látja a kereskedelmi tárgyalások során felmerült kihívások egy részét – jelentette ki az amerikai pénzügyminiszter-helyettes vasárnap.
Michael Faulkender a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban kifejtette, hogy a vámokról az Európai Unió szintjén kell tárgyalni, miközben az úgynevezett nem-vámjellegű, kereskedelmet akadályozó előírások jó részéről az egyes tagállamokkal.
Az amerikai kormánytag hangsúlyozta, hogy ezért emleget Scott Bessent pénzügyminiszter tárgyalási problémát, amikor az Európai Unióval való közös munkáról van szó.
„Némely elemet a központi EU-szinten kell kell intézni, miközben más tényezőket, amelyek arra vonatkoznak, hogy egyes termékekre milyen előírások vonatkoznak, milyen sztenderdeknek kell megfelelniük, az országok szintjén"
– fogalmazott Michael Faulkender. Hozzátette: az egy "szimultán kihívás, hogy a különböző országok, valamint az EU is ott üljön az asztalnál, amikor ezeket a tárgyalásokat lefolytatjuk".
Donald Trump amerikai elnök pénteken a közösségi médiában tett bejelentést arról, hogy a tárgyalások megakadása miatt már júniustól egységes vámot vezetne be az Európai Unióból származó termékekre. „Az Európai Unióval, amit azért alapítottak, hogy az Egyesült Államokat a kereskedelem terén kihasználja, nagyon nehéz boldogulni" – írta az elnök, indokolva javaslatát az 50 százalékos vámra.
Donald Trump újságírók előtt megerősítette szándékát, amit azzal egészített ki, hogy, amennyiben valaki az Egyesült Államokban tervez gyártóüzemet létrehozni, arra vonatkozóan átmeneti engedmény elképzelhető a behozatali vámot illetően.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező