A vámok kereskedelemre és gazdaságra gyakorolt hatásáról egyeztetett Donald Trump meghatározó kiskereskedelmi vállalatok vezetőivel.
A Fehér Házban zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen részt vettek a Walmart, a Targer, a Home Depot és a Lowe’s felső vezetői, olyan vállalatok, amelyek működését közvetlenül érinti a Kínából érkező árukra bevezetett 145 százalékos vámteher.
Kapcsolódó
Szintén a kereskedelemről esett szó J.D. Vance alelnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök találkozóján.
Az alelnök hétfőn érkezett Indiába hivatalos látogatásra. Irodájának közleménye szerint az indiai kormány képviselőivel „jelentős előrelépést" sikerült elérni a kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyaláson. A hivatalos tájékoztatás szerint megállapodás született a további egyeztetések folytatásának menetéről a két ország közös gazdasági prioritásait illetően.
Az Egyesült Államokban hétfőn erőteljesen csökkentek a meghatározó tőzsdeindexek és a dollár is gyengüléssel reagált a bizonytalansága, amit elemzők szerint elsősorban az Egyesült Államok és Kína közötti vámvita elmélyülése okozott.
Donald Trump újságírók előtt hétfőn azt hangoztatta, hogy az amerikai külkereskedelem újraformálásának folyamata jár átmeneti bizonytalansággal, ugyanakkor az amerikai gazdaság alapjai stabilak, az infláció pedig csökkent.
Egyben kamatcsökkentést sürgetett a Federal Reserve részéről, mert véleménye szerint ellenkező esetben az amerikai gazdaság növekedése megtorpanhat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól