Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást.
Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában „deeszkalációs" lépéseket említett.
Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában válaszolt a vámokról szóló kérdésekre is, és megerősítette, hogy a kereskedelmi partnerekkel „méltányos megállapodásokra" törekszik az amerikai adminisztráció. Megismételte, hogy „az, ami eddig ment, nem folytatódhat", amivel az Egyesült Államok jelentős külkereskedelmi hiányára utalt.
A kialakult piaci bizonytalansággal kapcsolatban hozzátette, hogy jelenleg egy átmeneti időről van szó, ami „kis ideig eltart".
Donald Trump Kínával kapcsolatban optimizmusát hangoztatta, és készségét az együttműködésre Hszi Csin-ping kínai államfővel, de megjegyezte, hogy „Kínának végül meg kell majd állapodnia", és a vámok mértéke nem lesz nulla.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „jól állunk egy potenciális kereskedelmi megállapodást illetően Kínával".
Kedden egy Washingtonban tartott befektetői fórumon Scott Bessent pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a Kínával kialakult vámvitába - ami amerikai részről 145 százalékos, míg kínai részről 125 százalékos vámot jelent - „deeszkalációra" számít a nagyon közeli jövőben. A korábban pénzügyi befektetési szakemberként dolgozó miniszter a jelenlegi magas vámkörnyezetet fenntarthatatlannak nevezte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére