Donald Trump hétfőn bejelentette, hogy
10 százalékos vámot vet ki az importált faanyagra és fűrészárura, valamint 25 százalékos vámmal sújtja az importált konyhaszekrényeket, fürdőszobai mosdókagylókat és kárpitozott bútorokat október közepétől.
Az amerikai elnök azzal indokolta döntését, hogy a fa-, fűrészáru- és bútorimport aláássa az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.
Donald Trump nyilatkozata szerint a fatermék-import gyengíti az amerikai gazdaságot, ami a fafeldolgozó telepek bezárásának folyamatos veszélyéhez, a fatermék-ellátási láncok zavaraihoz és az amerikai faipar kihasználtságának a csökkenéséhez vezet.
A vám október 14-én lép életbe.
Ugyanakkor január 1-jétől 30 százalékra emelkednek a kárpitozott bútorok, és 50 százalékra a konyhaszekrények és mosdókagylók vámjai azokból az országokból, amelyek addig az időpontig nem kötnek kereskedelmi megállapodást az Egyesült Államokkal.
Az intézkedés nem vonatkozik az Egyesült Államokkal kereskedelmi megállapodást már megkötő Egyesült Királyságra, Japánra és az Európai Unióra. Esetükben az érintett termékek vámja megegyezik a keretmegállapodásban szereplő alapvámmal, így az Egyesült Királyság esetében a 10 százalékkal, Japán és az EU esetében pedig a 15 százalékkal.
Donald Trump a múlt héten jelentett be három termékkörre, a fűrészárukra és kárpitozott bútorokra, a szabadalmaztatott gyógyszerekre, valamint a nehézgépjárművekre jelentős vámemelés október 1-től. A hétfői bejelentés azonban a fűrészáruk és a bútorok vámjának kezdetét két héttel későbbre, október 14-ére tolta ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér