Donald Trump amerikai elnök kedden négynapos látogatásának kezdő állomásaként megérkezett Szaúd-Arábiába, s inkább a gazdasági megállapodásokra összpontosít, mint a regionális biztonsági kérdésekre, amelyek a gázai háborútól az iráni nukleáris programról szóló tárgyalásokig terjednek – írja a Reuters.
„Bár az energia továbbra is kapcsolatunk sarokköve, a királyságban a beruházások és az üzleti lehetőségek kibővültek és sokszorosára nőttek”
– fogalmazott Khalid al-Falih szaúdi beruházási miniszter a rijádi Szaúd-Arábia-Amerikai Befektetési Fórum megnyitásakor.
„Ennek eredményeként... amikor a szaúdiak és az amerikaiak egyesítik erőiket, nagyon jó dolgok történnek, sőt, többnyire nagyszerű dolgok történnek, amikor ezek a közös vállalkozások létrejönnek” – mondta még Trump érkezése előtt.
Trump több billió dollárnyi befektetést remél a Perzsa-öböl menti olajtermelőktől.
Szaúd-Arábia 600 milliárd dollárt ígért, Trump azonban azt mondta, 1 billió dollárt szeretne a királyságtól, amely Washington egyik legfontosabb szövetségese.
Utóbbi mintegy 364 ezer milliárd forintnyi összeget jelentene.
A palotaszerű terem első soraiban Larry Fink, a Blackrock vezérigazgatója, Stephen A. Schwartzman, a Blackstone vezérigazgatója, Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, valamint Mohammed Al Jadaan és Falih szaúdi pénzügyminiszter ült.
Fink egy fórumpanelen, Trump rijádi leszállása alkalmával elmondta, 20 év alatt több mint 65 alkalommal járt Szaúd-Arábiában. Bár a királyság a követője volt, amikor először látogatott oda, most „átveszi az irányítást”, és gazdaságát az olajbázisára építve bővíti – jelezte.
Leszállása után Trump ököllel a levegőbe ütött, amikor meglátta Mohammed bin Szalmán koronaherceget, más néven MbS-t, mielőtt kezet rázott a tényleges vezetővel.
Igazi égi luxuspalotát kaphat ajándékba Donald Trump
Igazán nem vádolható fukarsággal a katari király: közelgő közel-keleti látogatásán egy szuper jumbo jettel kívánja meglepni Donald Trumpot. Az Egyesült Államok, illetve vezető tisztségviselője még soha nem kapott, illetve fogadott el ekkora értékű ajándékot egy másik államtól. Részletek.MbS a királyság gazdaságának diverzifikálására összpontosított egy Vision 2030 névre keresztelt nagyszabású reformprogram keretében, amely olyan „gigaprojekteket” is magában foglal, mint a NEOM, egy Belgium méretű futurisztikus város. A királyságnak amúgy vissza kellett vennie néhány magasztos ambícióját a növekvő költségek és a csökkenő olajárak miatt.
Trump és MbS ebédjén olyan vezető amerikai üzletemberek is csatlakoztak, mint Elon Musk multimilliárdos, a Tesla és a SpaceX vezetője, valamint Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot