Az Egyesült Államok meghosszabbíthatja az átmeneti kereskedelmi megállapodás Kínával - közölte az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője.
Jamieson Greer nagykövet a CBS televízió heti politikai elemzőműsorának adott interjúban jelentette be,
Kapcsolódó
egyeztetéseket folytatnak arról, hogy - a kínai kormánnyal zajló kereskedelmi tárgyalásokra tekintettel - meghosszabbítsák az átmeneti vámmegállapodást a csökkentett vámokkal.
A diplomata pozitívnak értékelte a kínai féllel több szinten is zajló egyeztetéseket. Elmondta, hogy a kínai fél kezdeményezte az eredetileg augusztus 12-i határidő meghosszabbítását - amit Donald Trump amerikai elnök kijelölt -, ameddig eredetileg érvényben vannak az átmeneti vámtarifák a két ország között.
A kereskedelmi képviselő ugyanakkor hangsúlyozta, senki nem akarja, hogy a vámok ismét megugorjanak és elérjék a 84 százalékos korábban bejelentett szintet.
Elmondta, hogy a múlt héten Stockholmban tartott tárgyalási fordulón kiemelt figyelem volt a ritka földfémek és mágnesek zavartalan áramlásának biztosításán, amelyek kitermelése felett Kína gyakorol ellenőrzést. Jamieson Greer hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány biztosítani akarja ezen ásványok folyamatos szállítását Kínából, valamint a kapcsolódó ellátási lánc zavartalan működését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót