Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump csütörtökön hangosan ünnepelte, hogy felfüggesztették Jimmy Kimmel talkshow-házigazdát a képernyőről, és
kijelentette, hogy a televíziós műsorszolgáltatóknak el kellene veszíteniük az engedélyüket, ha negatívan tudósítanak a kormányzatáról, tovább szítva a szólásszabadságról szóló országos vitát.
Előzményként tudni érdemes, hogy a Walt Disney tulajdonában lévő ABC televízió szerdán közölte, hogy határozatlan időre leveszi műsoráról a „Jimmy Kimmel Live” című késő esti beszélgetős műsort, miután a konzervatív oldal felháborodott Kimmel hétfői monológja miatt. Írók, színészek, zenészek, sőt még Barack Obama volt amerikai elnök is elítélték Kimmel felfüggesztését, a legtöbben alkotmányellenes kormányzati nyomásnak való behódolást emlegetnek – írja a Reuters.
A helyzet miatt tüntetők gyűltek össze csütörtökön a hollywoodi stúdió előtt, ahol a „Jimmy Kimmel Live!”-ot felveszik, hogy tiltakozzanak a műsor felfüggesztése ellen. Néhányan olyan táblákat emeltek a magasba, melyeken például „Ne térdelj le Trumpnak”, „Állj ellen a fasizmusnak” és „Le a Disney-vel” feliratok voltak olvashatók.
Amióta januárban Trump visszatért a Fehér Házba, hivatalát és a bíróságokat is felhasználta, hogy megtámadja a róla szóló, szerinte rágalmazó vagy hamis kijelentéseket.
Mindkét elnöki ciklusa során Trump azzal fenyegetőzött, hogy visszavonja az országos televíziós hálózatok helyi partnereinek műsorszolgáltatási engedélyét – ezeket a licenceket a formálisan független szabályozó szerv, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) hagyja jóvá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás