Véget kell vetni a nyugdíjasokra is kivetett banki tranzakciós illetékeknek, áll a Demokratikus Koalíció közleményében. Az ellenzéki párt bejelentette, törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlés elé, amely teljes mentességet adna a tranzakciós illeték megfizetése alól a nyugdíjasok bankszámláit érintő, bármilyen pénzügyi művelet esetén. A jogszabály azt is megakadályozná, hogy a bankok áthárítsák a tranzakciós illeték összegét, más jogcímen a nyugdíjasokra – tették hozzá.
A párt szerint a bankok nyerészkednek az idős embereken, akik a megélhetési válság által leginkább veszélyeztetettek Magyarországon. A rezsiemelés, a gyógyszer- és élelmiszerárak emelkedése szinte felemészti a nyugdíj teljes összegét – sorolták a közleményben.
A DK szerint a kormány, amikor bevezette a tranzakciós illetéket, azt ígérte, hogy a bankok nem hárítják majd át az adót, amelyet minden egyes pénzfelvétel, átutalás vagy más pénzmozgás után meg kell fizetni a bankoknak.
Nyugdíjszakadék tátong: félmillió fölött az átlagos EU-s nyugdíj, a magyarok lemaradnak
Friss adatok nyomán érdekes összefüggésekre lehetünk figyelmesek az öregségi nyugdíj tekintetében. Európában számos nyugati és északi ország büszkélkedhet kiemelkedő összeggel a nyugellátást illetően, miközben a hazai helyzet a sereghajtók közé röpítette a magyar nyugdíjasokat. Erről itt írtunk >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit