Világszerte körülbelül 280 millió ember szenved depresszióban – tájékoztatott az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A legtöbb esetben pszicho- vagy gyógyszeres terápiával kezelik a betegséget, de nem mindenkinél járnak sikerrel.
AZ IFLScience kutatói szerint
a betegek nagyjából 25-33 százaléka nem reagál az antidepresszánsokra, illetve felhagynak a terápiákkal a nem kívánatos mellékhatások, illetve a hatástalanság miatt.
A kutatók ezért úgy vélik, hogy szükség van más lehetséges kezelési lehetőségekre is, és itt jön képbe a kreatin, melyet leginkább a testépítők által használt készítményként ismernek. A készítmény az agyban és a májban termelődik, és segíti a sejtek energiával való ellátását – írja a HVG.
A szakemberek arról számoltak be, hogy állatkísérleteknél, sőt egyes humán kísérleteknél is arra utalnak az előzetes eredmények, hogy a kreatin fokozhatja az antidepresszánsok hatását.
Az IFLScience arról jelentett, hogy
ha az eredményt a jövőbeni, nagyobb kaliberű vizsgálatok is megerősítik, akkor a készítmény bekerülhet a hivatalos kezelései tervbe.
A kutatók szerint az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy komoly mértékben volt jótékony hatással volt a depresszióra a kreatin. Ha az eredményt a jövőbeni nagyobb vizsgálatok is megerősítik, a fehérje bekerülhet a hivatalos kezelési tervbe is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek