Az ukránok már nem viselik el az orosz támadásokat, nem koncentrálnak csak a védelemre, de az sehol sincs leírva, hogy az egyik fél köteles elviselni, hogy a másik büntetlenül bombázza – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Oroszország tavaly is megpróbálta az ukrán polgári lakosságon keresztül megtörni a politikai vezetés ellenállását – emlékeztetett az InfoRádióban Kaiser Ferenc az ukrán városokat ért orosz bombázásra utalva. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense elmondta, a tavaly minta most folytatódik, annyi az újdonság, hogy korábban száz eszköz (robotrepülő, rakéta, drón) sem vett részt az akcióban, a december 29-ei támadásban 150-160 eszközt vetettek be, január 2-án pedig 90-100-at.
Kapcsolódó
Változás még, hogy Ukrajna visszalőtt. Az első nagy támadás után az ukrán hadsereg csapást mért a határtól 300 kilométerre lévő oroszországi Belgorodra, tehát már nem viselik el az orosz támadásokat, nem koncentrálnak csak a védelemre. Ettől nem lett szebb a háború, de az sehol sincs leírva, hogy az egyik fél köteles elviselni, hogy a másik fél büntetlenül bombázza
– magyarázta a szakértő.
Szerinte csapás-ellencsapás és egymásra mutogatás az, amire most számítani lehet.
Közeleg viszont az orosz elnökválasztás, Vlagyimir Putyinnak ezért „erőt kell felmutatnia”, kevés látványosabb eredményt tud Kaiser Ferenc szerint mutatni, mint az ukrán nagyvárosok bombázása, de „kellemetlen az ő szempontjából, hogy Ukrajna is átvette ezt a nem annyira szép orosz harcászati eljárást”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban