Hét vádpontban emeltek vádat a 22 éves Tyler Robinson ellen, akit Charlie Kirk meggyilkolásával gyanúsítanak. Az ügyészség halálbüntetést kért a vádlottra, mely Utahban végre is hajtható. Ennek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy erre sor is kerül - mutatott rá az Index.
A portál emlékeztet arra, hogy Utah különleges helyet foglal el Amerika halálbüntetési térképén: az állam 1973. január 7-én állította vissza formálisan a halálbüntetést, melyet az amerikai legfelsőbb bíróság 1976-ban hagyott jóvá, továbbá itt hajtottak végre először kivégzést 1977-ben a moratórium után, valamint az egyetlen állam, ahol akár kivégzőosztag elé is állíthatnak egy elítéltet.
Kapcsolódó
A halálbüntetés visszaállítása óta egyébként Utahban mindössze nyolc embert végeztek ki, ami az Egyesült Államokban a legalacsonyabb értéknek számít. Az utolsót 2024 augusztusában hajtották végre.
Tyler Robinson esetében azonban az évtizedekig tartó jogi procedúra lehet a legnagyobb kihívás. Utah halálsorán ugyanis átlagosan 34 évet várnak az elítéltek, és sokan meg sem érik kivégzésüket.
Jelenleg négyen várják, hogy végrehajtsák rajtuk a halálos ítéletet - ez az Egyesült Államokban a legrövidebb ilyen lista. A négy fogoly egyike már 37 éve ül a halálsoron, a többiek is 20-30 éve várakoznak. A korábbi elítéltek közül sokan eközben természetes halált haltak a börtönben.
Amennyiben Robinson mégis eljut a kivégzésig, azt Salt Lake Cityben hajtják végre, egy külön erre kialakított helyiségben. Módja várhatóan méreginjekció lenne, kivéve, ha harminc napon nem szerezhető a szükséges méreg, abban az esetben ugyanis kivégzőosztag elé állítanák.
Egy 2020-as felmérés szerint egyébként az államban élők 64 százaléka támogatja a halálbüntetést, ez mintegy tíz százalékkal magasabb az országos átlagnál - mutatott rá a portál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító