A magyar léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl szakemberei közvetlenül az év legkiemelkedőbb légiforgalmi időszaka, július-augusztus előtt megosztották a már vakáció szezonnak számító júniusi és összesített féléves forgalmi adatokat is. Előző hónapban összesen 117 136 járművet navigáltak a HungaroControl munkatársai, amely 2,81 százalékos emelkedést jelent a tavaly júniusi – szintén rekord – forgalomhoz képest.
A nyár első hónapja mellett a féléves, összesített számok is növekvő tendenciát mutatnak a 2024-es adatokhoz képest:
összesen 553 959 repülőgép érintette a légterünket, amely 6,19 százalékos növekedést jelent.
Az idei évben eddig mért adatok alapján továbbra is az átrepülő járművek adják a forgalom túlnyomó részét: összesen 460 949 jármű haladt át Magyarország légterén, amely több mint 83 százalékát adja a teljes forgalomnak.
Emellett a Budapest Airport terhelése is fokozatosan növekszik, különösen a júliusi-augusztusi csúcs közeledtével. Kiemelendő, hogy a további forgalomnövekedés ellenére mind a féléves, mind a június havi vetületben csökkent a késések száma a 2024-es év ugyanezen időszakaihoz képest.
„Magyarország felett dübörög a forgalom! Július első hétvégéjén a napi forgalom meghaladta a 4000 járatszámot, ami abszolút csúcsot jelent. A nyári csúcsforgalom hatékony és biztonságos irányításához minden eddiginél több erőforrást mozgósítottunk. Ugyan az év legnagyobb kihívása éppen előttünk van, de a júniusi „főpróba” alapján kijelenthetjük, hogy felkészülten várjuk a legforgalmasabb két hónapot”
– emelte ki Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója.
Az elmúlt év során a HungaroControl több jelentős fejlesztést hajtott végre a magyar légi navigáció optimalizálása érdekében. A légiforgalmi irányítók száma 10 százalékkal nőtt. Emellett a HungaroMet meteorológusainak közvetlen bevonása révén a zivataros időszakokban gyorsabb és megalapozottabb döntések születhetnek. A társaság szakemberei a nyári szezon teljes időszakában megerősített szolgálatban dolgoznak, hogy a megnövekedett forgalmat biztonságosan, de az utasok kényelmét is szem előtt tartva irányítsák.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit