Az Európai Bizottság csütörtökön csökkentette a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseit, és ezzel az azonnali fellendülés reményét is, annak ellenére, hogy az EU éppen csak elkerülte a recessziót. A Bizottság május óta harmadszor módosította lefelé növekedési becslését, amikor is az euróövezet gazdaságának idei 1,6 százalékos bővülését jósolta.

Az EU végrehajtó szerve a téli előrejelzés szerint most fele akkora (0,8 százalékos) növekedést jósol a 20 országot tömörítő valutablokknak, mint akkor. Az EU tágabb értelemben vett gazdasága az előrejelzés szerint 0,9 százalékkal bővül – írja a Politico.

A lassabb növekedés hátterében az áll, hogy a háztartások az eurocenteket számolgatják, mivel magasabb hitelkamatokkal és az energiaköltségek fedezéséhez nyújtott állami segítség csökkenésével szembesülnek, amelyek azután ugrottak meg, hogy Oroszország két évvel ezelőtt megszállta Ukrajnát.

A húzós 2023-as év után az európai gazdaság a vártnál valamivel gyengébben alakult, bár a fellendülés idén és 2025-ben fokozatosan felgyorsulhat

– mondta Valdis Dombrovskis, a Bizottság ügyvezető alelnöke egy nyilatkozatban.

Geopolitikai feszültséggócok: Közel-Kelet, Vörös-tenger, választások

Az eurózóna növekedése az idei év második felében stabilizálódhat, és 2025-ben 1,5 százalékkal fog növekedni – áll az előrejelzésben. Az infláció eközben a vártnál gyorsabban lassul a Közel-Keleten fennálló feszültségek ellenére. Az infláció 2025 végére az idei 2,7 százalékról 2,2 százalékra csökken, ami alig haladja meg az Európai Központi Bank 2 százalékos célját.

A geopolitikai feszültségek, az egyre bizonytalanabbá váló éghajlat és az idén világszerte számos döntő fontosságú választás mind olyan tényezők, amelyek növelik a kilátások körüli bizonytalanságot

– mondta Paolo Gentiloni gazdasági biztos. Az izraeli konfliktus súlyosbodhat, és a hajózás költségei is emelkedhetnek, ha a Vörös-tenger még veszélyesebbé válik a teherhajók számára.