Február 1-jétől Brüsszelben a jelenlegi több mint húszezerről nyolcezerre csökken a nyilvánosan elérhető e-rollerek száma- írja a roadster. Ez legmegosztóbb közlekedési eszköz is csak két szolgáltatón, a Bolton és a Dotton keresztül lesz elérhető - döntött a városi közlekedési hivatal.
A bérelhető e-rollerek parkolóhelyei viszont bővülnek, ezerről ezerötszázra növekednek, de csak a kijelölt helyeken lehet letenni ezeket a járműveket.
Az e-rollerek használatát számos európai nagyváros igyekszik szabályozni, miután a járművek egyre inkább elfoglalták a járdákat, és a gyalogosokkal versengenek a korlátozott városi térért. Málta például kemény lépésre szánta el magát, márciustól betiltja a bérelhető elektromos rollereket, csak a magánhasználatúak közlekedhetnek.
A portál szerint a megmaradó járművek biztonságosak lesznek: a legújabb technológia működik az e-robogók mellett kerékpárokon és mopedeken is.
A száműzött üzemeltetők hathetes türelmi időt kaptak, hogy eltávolítsák a belga főváros utcáiról a rollereiket.
Azt is meghatározzák majd, ki működtethet bicikli-, moped- és teherkerékpár-megosztót, és kvótákat is megállapítottak ezekre a járművekre.
A korlátozások február 1-jén lépnek hatályba tizenegy brüsszeli kerületben, míg a fennmaradó nyolcban az üzemeltetők GPS-nyomkövető rendszerrel korlátozzák a parkolást a hatóságok által kiválasztott helyekre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val