A BMW-hez még 2022 júniusában érkezett több panasz a fékeket illetően, ami miatt 2023 októberében egy mélyreható vizsgálatot indítottak.
Kiderült, hogy a hibás alkatrészeket Magyarországon gyártották, amelyeket akár másfél millió BMW-be is beépíthettek
A BMW vizsgálata szerint a problémát valamilyen interferencia okozza a brake-by-wire fékrendszeren keresztül küldött elektromos jelekben. A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy egyes esetben
vészfékezésnél a fékpedált a normálisnál sokkal nehezebb teljesen benyomni, ami „gyengébb sofőrök esetében kihívás lenne”, így akár baleset is történhet.
A BMW a problémát egészen a Continentalig vezette vissza, a beszállító pedig a hibát a magyarországi üzemre szűkítette. A Bloomberg információi szerint
a fékek áramköri lapjai porosak, foltosak maradtak, vagyis a gyárban nem gondoskodtak a kellően tiszta környezetről.
Emiatt idén februárban 80 ezer járművet hívtak vissza az Egyesült Államokban, de ahogy egyre jobban tisztult, hogy mi lehet a hiba oka, úgy nőtt az érintett járművek köre. A jelenlegi állás szerint közel másfél millió BMW, valamint a Rolls-Royce Spectre egyes darabjai is érintettek lehetnek.
A hiba miatt eddig nem történt baleset, de a BMW-nek a hiba kijavítása több hónapba telhet, valamint közel 1 milliárd euró vesztesége származhat belőle.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége