Új vezérigazgatói pályázatot hirdetnek a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) és a BKV-nál - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A képviselők felkérték Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a BKK és a BKV esetében a folyamatban lévő vezérigazgatói pályázatot nyilvánítsa eredménytelenné, majd változatlan tartalommal hirdesse meg újra, harminc napos határidővel.
A testületnek Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) és Orbán Árpád (Tisza Párt) tett javaslatot a BKV Zrt. működésében kialakult vezetési válság és korrupciógyanús szerződések miatt alapítói döntésekre, a kialakult helyzet tisztázására, a felelősség feltárására és a jövőbeni visszaélések megelőzésére. A képviselők 21 igen szavazattal megállapították, hogy a főpolgármester Bolla Tibor BKV-vezér felmentése és Takács Péter megbízása során szmsz-ellenesen gyakorolta két ülés közötti jogköreit.
A főpolgármesternek a következő ülésen javaslatot kell tennie a BKV vezetőinek integritási, illetve a társaság gazdálkodási, közbeszerzési tevékenységének átfogó, szabályossági szempontú átvilágítására.
Egyúttal felkérték a BKV felügyelőbizottságát, hogy vizsgálja ki az elmúlt nyolc évben kötött informatikai, takarítási szerződések körülményeit.
A BKV-val kapcsolatos előterjesztések összevont vitájában Lehoczki Ádám (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, átláthatatlan és nem nyilvános a pályázati rendszer, amit a Tisza kialakított. Szepesfalvy Anna (Fidesz-KDNP) szerint abban konszenzus van a képviselők között, hogy nem akarnak együtt dolgozni a mostani cégvezetőkkel, és úgy vélte, a Tisza „addig machinálta a pályázati kiírást és az elbírálás folyamatát", amíg az lett a vége, hogy sok cégről még csak nem is döntöttek. A képviselő szerint a Tisza képviselői megegyeztek a városvezetéssel, ki hová hozza az embereit. Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) azt firtatta, milyen kapcsolatban volt Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) Fuzik Zsolttal, a BKV volt informatikai igazgatójával.
Bujdosó Andrea (Tisza) szerint „van annak bája", hogy az a Fidesz bírálja a pályázatelbírálási rendszert, amelyik nem vesz részt a testület munkájában.
Vitézy Dávid emlékeztetett, a BKV 2019-ben kötötte az informatikai szerződést a SYS-szel, amikor Szentkirályi Alexandra főpolgármester-helyettes volt, és felvetette: a Fidesz-KDNP frakciója miért nem kérdezi meg a mostani frakcióvezetőjét, miért kötöttek szerződést a társasággal, miért szervezték ki a BKV-tól az informatikát és miért a B+N-t bízták meg a takarítással. Úgy vélte, Karácsony Gergely főpolgármesternek pedig arra kell választ kell adnia, hogy miért maradtak ezek a szerződések hatályban. Elmondta: ismeri Fuzik Zsoltot, aki akkor volt a BKV informatikai igazgatója, amikor ő felügyelőbizottsági tag volt. A fideszesekhez szólva megjegyezte: „ha valaki beengedte a fővárosi cégekhez a bűnszervezetek, azok önök voltak".
Karácsony Gergely közölte: semmi nem támasztja alá, hogy „a BKV-tól kitoltak pénzeket". Emlékeztetett rá:
a bűnszervezetet 2021-ben leplezték le, a városvezetés pedig „megörökölte" a szerződéseket.
Jelezte: nincs kifogása az ellen, hogy ismét átvilágítsák a cégek működését.
A cégvezetői pályázatokkal kapcsolatban megjegyezte: politikai lózungnak gondolja, hogy egyes képviselők generálisan megkérdőjelezik a cégvezetők tisztességességét, csak azért, mert a fővárosi cégek élén dolgoztak az elmúlt öt évben. Megjegyezte: a közgyűlésben tapasztalható „hektikus helyzet", a kormányzati megszorítások és a politikai nyomás „nem hozza tömött sorokban a tehetséges pályázókat", miközben a jelenlegi cégvezetők fényévekkel jobbak a többi pályázónál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon