kötelező felelősségbiztosítások és cascobiztosítások száma is nőtt – közölte a társaság. 2024 első félévében összesen 326 ezer kötelező felelősségbiztosítási szerződést kötöttek az
alkuszcégen keresztül az érintettek, ami 19 százalékos emelkedésnek felel meg az előző év
azonos időszakához képest. Bár a szerződéskötések a kötelező esetében jelentősen emelkedtek, a díjakra ez nem igaz.
Az idei első félévben a Netrisknél kötött szerződések esetében az átlagdíj 58900 forint volt, ami 1 százalékos drágulást, gyakorlatilag stagnálást jelent és messze elmarad az inflációtól
A szakember szerint a cascónál látható szerződésszám-növekedés a drágulás ellenére azzal is magyarázható, hogy sokan a magas autóárak és szervizdíjak miatt inkább így próbálják elejét venni egy-egy nagyobb, esetleges balesetből fakadó kiadásnak.
vonatkozó féléves átlagdíjakat is. A Suzukik esetében a kötelező biztosítás éves átlagdíja kevesebb mint 46 ezer forint volt, ami 5 százalékos csökkenésnek felel meg éves szinten. A Fordoknál 6 százalékkal, 64 ezer forint alá süllyedt ez az összeg. Az Opelek, Volkswagenek esetében az átlagos díj 6 és 4 százalékkal, 59 ezer, illetve 64 ezer forintra mérséklődött. A Toyotákra szóló kötelezők 55 ezer forintba kerülnek, ez 1 százalékos visszaesést jelent. Ugyanakkor a Daciáknál 9 százalékkal, 47 ezer forint fölé nőtt a díj.
A legnépszerűbb márkák többségénél látható csökkenés köszönhető annak is, hogy a szóban forgó modelleket hosszabb ideig tartják meg az autósok, így balesetmentes közlekedés esetén egyre feljebb lépnek a bonus-malus-ranglétrán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut