Népszavazáson vetették el a svájciak az éghajlat fokozottabb védelmére irányuló felhívást. Attól tartanak ugyanis, hogy az gátolná a gazdaság fejlődését – adta hírül a Bloomberg.
A svájci Zöld Párt ifjúsági szárnya által életre hívott, úgynevezett Környezetvédelmi Felelősségi Kezdeményezést a választópolgárok mindössze 26 százaléka támogatta a kormány előzetes tájékoztatása szerint.
Az indítvány a többi között azt szorgalmazta, hogy a következő 10 éven belül a fogyasztás révén kibocsátott üvegházhatású gázokat a 2018-as szint 10 százalékára csökkentsék.
Már a népszavazást megelőző közvélemény-kutatások is ilyesmi eredményt sugalltak, mivel a lakosság többsége túl nagynak ítélte az intézkedés gazdasági hatásait. Egy közvélemény-kutató szerint a polgárok aggódtak a munkahelyeik és a jólétük elvesztése miatt, és attól tartottak, hogy a szigorítások versenyhátrányba hozzák a svájci cégeket.
Az országnak egyébként van terve a klímavédelemre, az célul tűzi, hogy Svájc 2050-re legyen klímasemleges.
„Svájcban gyakori, hogy a különböző politikai táborok szélsőséges követelésekre indítanak népszavazási kampányokat. Mert még ha el is buknak egy voksoláson, így napirendre tesznek egy-egy témát” – mutatott rá egy másik szempontra is Stefan Legge, a St. Gallen Egyetem professzora egy interjúban.
Vélhetően ebbe a sorba illeszkedik egy másik fiatal szocialista indítvány is, amely az 50 millió frankot (55 millió dollárt) meghaladó vagyonnal rendelkező lakosok örökösödési adójának bevezetéséről szól. Erről várhatóan jövőre szavaznak majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta