A római parlament felsőháza bűncselekménnyé nyilvánította a külföldi béranyaságot.
Az új törvény értelmében az olasz párok külföldi béranyától született gyermekei nem számítanak legitimnek, ezért Olaszországban nem anyakönyvezhetők.
A törvényjavaslatot az Olasz Testvérek (FdI) kormánypárt kezdeményezte, a képviselőház 2003 júliusában fogadta el, most pedig a szenátus is megszavazta, nyolcvannégy igen és 58 nem arányban.
2004-ben a parlament már bűncselekménynek nyilvánította az olaszországi béranyaságot.
A béranyát fogadó személyeket a törvény három hónaptól két évig terjedő börtönnel bünteti, valamint hatszázezer eurótól egymillióig emelhető bírsággal sújtja.
A mostani szigorítás a béranyaság tiltását egyetemessé teszi. Azt a gyakorlatot akarja leállítani, mellyel az olaszok külföldre mennek béranyát fogadni Spanyolországtól kezdve az Európán kívüli országokig.
A most született törvény értelmében a külföldi béranyaság akkor is bűncselekménynek számít, ha az adott külföldi országban nem az.
Giorgia Meloni kormányfő, az Olasz Testvérek elnöke közösségi oldalán üdvözölte a szavazási eredményt.
“A szenátusban történt végleges elfogadással végre törvény lett a tervezetből, amely egyetemes bűncselekménnyé kiáltotta ki a béranyaságot. A józan ész diktálta a jogszabályt a nők testének és a gyermekeknek áruba bocsátása ellen. Az emberi életnek nincsen ára, és nem képvisel csereárut” - írta Meloni.
A törvény bevezetése ellen szavazó ellenzék haszontalan és alkotmányellenes jogszabályról beszélt, amely a középkort idézi, és a "szivárvány családokat" sújtja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát