Ellopott egy autóbuszt egy férfi egy békéscsabai telephelyről, mert csak órákkal később indult volna járat Dombegyházra, ő pedig nem akart várni; a fiatalnak jogosítványa sem volt – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
A 22 éves férfi kedden 1 óra 30 perc körül érkezett vonattal Békéscsabára.
Fáradt volt, ezért lefeküdt egy padra, ahol több mint három órát aludt. Ezután látta, hogy az első járat Dombegyházra csak órák múlva indul, és még sokat kell várakoznia, ezért elhatározta, hogy ellopja az egyik buszt, és hazamegy vele.
Az autóbusz már Dombegyházon haladt, amikor egy szabadnapos rendőr meglátta. Tudta, hogy a férfinak nincs vezetői engedélye, mert korábban már emiatt intézkedtek vele szemben, ezért szólt a szolgálatban lévő kollégáinak.
A férfi először azt állította, hogy dolgozik, és munkája elvégzéséhez kapta a járművet, de azt nem tudta megmondani, hogy kitől.
Később beismerte, hogy engedély nélkül vitte el a járművet.
A békéscsabai rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt indított eljárást a 22 éves férfi ellen, a mezőkovácsházi rendőrkapitányság pedig engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt őrizetbe vette.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz