A kormány 2021-ben, a Covid-veszélyhelyzetre hivatkozva vezetett be kamatstopot a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekre. E rendelet értelmében a hitelintézetek a már megkötött szerződések tartalmától függetlenül csak a 2021. október 27-én érvényes 3 hónapos BUBOR-nak megfelelő 2,02 százalékos kamatot számíthatják fel, és a szerződéses feltételek alapján meghatározott kamatkülönbözetet később sem érvényesíthetik. Az intézkedést később kiterjesztették a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre és a legfeljebb 5 éves kamatperiódusokban, rögzített hitelkamattal nyújtott, nem kamattámogatott jelzáloghitelekre.
A Covid-veszélyhelyzetet követően a kamatstop rendeletet a kormány annak ellenére hosszabbította meg ismétlődően, hogy a járvány miatti veszélyhelyzet már nem állt fenn – áll a Magyar Bankszövetség közleményében.
Így a felszámítható kamat változatlan maradt a növekvő kamatkörnyezet ellenére is.
A kamatstop gazdasági, jogi és etikai szempontból is aggályos intézkedés.
A bankok – a szabályozó és felügyeleti szervek előírása alapján – többször tájékoztatták ügyfeleiket írásban a változó kamatozású jelzáloghitel kamatkockázatáról, és felajánlották a fixesítés lehetőségét, amellyel az ügyfelek egy része élt is – emlékeztetett a Bankszövetség.
Mivel a kamatstop rendelet, illetve annak meghosszabbítása alkotmányossági megalapozottság nélkül, utólag, szükségtelenül és aránytalanul avatkozik be a magánjogi jogviszonyokba, ezért a Magyar Bankszövetség több tagja, így
- az OTP Bank Nyrt.,
- az OTP Jelzálogbank Zrt.,
- az Erste Bank Hungary Zrt.,
- a K&H Bank Zrt.,
- és a Raiffeisen Bank Zrt.
azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg a kamatstop rendelkezések, illetve azok meghosszabbításának Alaptörvénybe ütközését. A benyújtott alkotmányjogi panasz szorosan kapcsolódik a 2025. május 30-án, a kamatstop 2025. június 30-ig történő meghosszabbításával kapcsolatban benyújtott beadványhoz, ezért a panasz benyújtói kérelmezték az eljárások egyesítését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek