A KR NNI Pénzügyi Visszaélések Elleni Osztálya pénzhamisítás miatt indított nyomozást még 2024 májusában, miután hamis, „prop copy” feliratú bankjegyeket vitt be hozzájuk egy feljelentő. A nyomozók adatgyűjtést és tanúkihallgatásokat követően november 27-én kutatást tartottak annál a 62 éves budapesti férfinál, aki gyanújuk szerint a hamis bankjegyeket forgalomba hozta – írta meg a police.hu.
A lakásán a rendőrök 3207 darab hamis bankjegyet találtak:
- „prop copy” feliratú és azonos sorszámú 100 eurósból 936 darabot,
- míg ugyanilyen 50 eurósból 1944-et,
- illetve ezen felül 327 darab, azonos sorszámmal ellátott, hamisgyanús 100 dollárost.
A bankjegyek egyikén sem voltak biztonsági elemek, és tapintásra is eltértek az eredeti valutáktól.
A nyomozók ezenfelül a férfi otthonában találtak tíz olyan festményt is, melyek eredetét, illetve tulajdonjogát nem tudta igazolni. A műalkotások között volt 1 × 1 méteres is. A rendőrök lefoglalták mind a hamis bankjegyeket, mind a festményeket. A valutákat a Magyar Nemzeti Banknak, míg a képeket szakhatóságnak küldték meg szakértői vizsgálatra.
A KR NNI munkatársai a férfit – előállítását követően – gyanúsítottként hallgatták ki pénzhamisítás miatt. Azt vallotta, a bankjegyek Kínából származnak, amiket még évekkel ezelőtt játék gyanánt vásárolt meg egy ismerősétől, és egyáltalán nem volt célja azokat forgalomba hozni.
Hogy ez fedi-e a valóságot, azt a nyomozás hivatott kideríteni, mint ahogy azt is, hogy a férfinak voltak-e társai, illetve a nála talált képek esetleg hamisak vagy lopottak-e.
A bankjegyekkel és az ellenőrzési lehetőségükkel kapcsolatos további hasznos információk a Magyar Nemzeti Bank oldalán találhatók meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt