A turisztikai szezonban kiemelt biztonsági övezetként működik majd a Balaton és a Velencei-tó térsége, ennek érdekében összehangolják munkájukat a Somogy, Zala, Veszprém és Fejér vármegyei főkapitányságok, önkormányzatok és civil szervezetek.
A police.hu beszámolója szerint az üdülőövezetben
a rendőrség látványosan megerősíti a jelenlétét: az egyenruhások folyamatosan járőröznek majd a strandokon, sétányokon, forgalmas utak mentén.
A gyalogos járőrök mellett kutyás, motoros és kerékpáros rendőrök is látnak el szolgálati feladatokat a tópartokon. Folyamatos ellenőrzéseket tartanak, valamint biztosítják a rendezvények, fesztiválok, egyéb események zavartalanságát.
A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) legutóbbi ülésén már eldőlt, hogy a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság irányítja a nyári akciókat. Ezek célja, hogy visszaszorítsák a bűncselekményeket, szabálysértéseket és közlekedési káoszt a Balaton legforgalmasabb üdülőövezetekben.
A jelenlét mellett kiemelt hangsúlyt helyeznek a lakosok és a turisták tájékoztatására is különböző bűn- és baleset-megelőzési ajánlásokkal, ezekkel szórólapokon és a közösségi médiában is lehet majd találkozni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot