Július elejétől elindult a Brunch Balaton szolgáltatás, amellyel reggeli- és brunch boxokat lehet házhoz rendelni. A boxok javarészt balatoni termelők termékeit tartalmazzák – számolt be az újdonságról a We love Balaton.
A Brunch Balaton egyelőre Balatonfüred és Balatonalmádi között érhető el, vagyis a két város mellett Csopakra, Paloznakra, Lovasra és Alsóörsre szállítják ki a változatos kínálatot felsorakoztató dobozokat.
„A küldetésünk az, hogy a környéken nyaralók helyit egyenek, ismerjék meg a termelőket, és a nyaralás alatt a reggeli termékekre költött pénz egy része a helyi termelőkhöz jusson el" – mondta el a portálnak Tőzsér Máté, aki feleségével álmodta meg a koncepciót.
Hozzátette, hogy sok balatoni szállás esetén, főleg az önálló apartmanoknál nincsen reggeli lehetőség, elsősorban az ott nyaralókat célozzák meg az új szolgáltatással.
Ami pedig a boxokat illeti: a weboldalon háromféle kategóriából lehet választani.
A két főre szóló reggeli boxok 10 990 forintba, a brunch boxok 19 990 forintba, a gyerekeknek szóló boxok 6 690 forintba kerülnek.
A dobozok péksüteményeket, felvágottakat, sajtokat, lekvárokat és más helyi termelői különlegességeket tartalmaznak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok