Balatonmáriafürdőn a vízügy emberei bontják az illegális stégeket, és flexszel vágják le a stégekre rakott kapukat – derül ki a hirbalaton.hu cikkéből.
Galácz György, a település alpolgármestere úgy nyilatkozott, hogy azért szaporodtak el az illegális stégek, mert a hatóságok évek óta nem tesznek semmit. A 33 éve hivatalban lévő Galácz hangsúlyozta, hogy a vízügy annak ellenére lép fel a jelenség ellen, hogy nem is számít hatóságnak.
A vízügy lakossági jelentések hatására kezdte el bontani a stégeket, és az illegális bejárókat is megszüntetik.
A polgármester azt mondja, ahol szerepel név az engedély nélküli stégeken, ott a tulajdonosokat megpróbálják elérni, hogy maguk bontsák el, számolják fel a bejárókat, vagy ha arra van lehetőség – főleg a vízben lévő víziállsoknál – ott szerezzenek rá engedélyt.
Ellenkező esetben ki kell fizetniük az elbontatást, ez pedig több százezer forint is lehet.
Galácz György szerint Balatonmáriafürdő 7-8 kilométeres partszakaszán már 120 illegális bejáróstéget találtak. Ennek folyományaként a régi tervekben is szereplő 2-3 közösségi stég azért nem épült még meg, mert a sokszor nádasokat rongáló illegális bejárók miatt egyelőre nincs rá igény.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban