Nyáron a magyarok körében
a legnépszerűbb hazai úti cél Siófok volt,
ezt követte Budapest, Eger, Balatonfüred, de a vendégek tömegeit vonzotta egyebek mellett Hajdúszoboszló, Hévíz, Gyula és Szeged is – közölte a Szallas.hu az oldalán bonyolított foglalások alapján hátfőn az MTI-vel.
A magyar tenger környékén Siófok mellett Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle, Keszthely, Zamárdi, Balatonboglár, Balatonföldvár, Fonyód és Balatonalmádi szálláshelyeit választotta a legtöbb vendég. A Balatonon a többség augusztusban 2-3 éjszakát foglalt, ez nem meglepő, hiszen az államalapítás négynapos hosszú hétvégéjére is sokan időzítették utazásukat – jelezték.
Hozzátették, hogy míg
a Balatont a Szallas.hu oldalán foglaló vendégek harmada választotta,
a foglalások 15 százalékából az észak-magyarországi, 10-10 százalékából a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli régiók részesültek.
A közlemény szerint minden harmadik vakációzó apartmant választott, minden negyedik hotelt, a foglalások alig több mint ötöde vendégházba, 13 százaléka panzióba, 7 százaléka pedig egyéb szállástípusba szólt.
A Szallas.hu belföldi, nyári foglalásainak 30 százaléka 2 éjre, 28 százaléka egy éjszakára, ötöde pedig 3 éjszakára szólt, így ezek a rövidebb vakációk voltak a népszerűbbek idén nyáron.
Arra is kitértek, hogy
- nyáron a foglalások 36 százaléka 50 ezer forint alatti,
- 28 százaléka 50-100 ezer forint közötti, 1
- 6 százaléka 100-150 ezer forint közötti értékű volt.
- Valamivel több mint a foglalások 8 százalékánál fizettek 150-200 ezer forint közötti értékben,
- alig 8 százaléknál pedig 200-300 ezer forint között.
- Öt százalék alatt van azoknak az aránya, akik 300 ezer forint felett foglaltak szállást a portál belföldi kínálatából.
A nyári foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének több mint 27 százalékát SZÉP-kártyával rendezték a Szallas.hu oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!