Számos kutatás és stratégiai dokumentum készült arról, hogy a főszezonon kívüli is várja a Balaton a turistákat. Erősíteni kell a kínálatot, különösen a helyi gasztronómiára, kultúrára, valamint az egészség- és a családbarát turizmus fejlesztésére nézve – írja a zaol.hu.

A Balaton turisztikai térség fejlesztését és pozicionálását célzó projektre egymilliárd forintot nyert a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által vezetett konzorcium. Az elmúlt évek munkájáról vonyarcvashegyi sajtótájékoztatójukon számoltak be az együttműködésben részt vevő szervezetek vezetői.

Ne csüggedjen, hogy vége a balatoni hajózási szezonnak: járnak még a sétahajók

A Balatonon a menetrendi személyhajózási szezon október 23-i hétvégén zárult, azonban akad még pár őszi és téli hajósprogramja a Balatoni Hajózási Zrt.-nek (BAHART). Újdonság, hogy sétahajó járatok indulnak az iskolai őszi szünetben. A kompok továbbra is az év minden napján közlekednek. Bővebben >>>

Juhász Szabolcs, az MTÜ turizmusszakmai igazgatója kijelentette: a Balatont négyévszakos desztinációnak tekintik, amely hónapról hónapra új élményeket kínál, mint például azt, hogy októberben is körbe lehet tekerni a tavat, be lehet menni a fürdőkbe, és remek szálláshelyet, gasztronómiai kínálatot és kulturális élményeket talál az ide látogató.

A hazai szálláshelyek szeptember végéig több mint 32,5 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami az időarányos tavalyi forgalom feletti adat. Erős lendületet vett a nemzetközi turizmus is, országos szinten mintegy 13 százalékkal több külföldi vendégéjszakát jegyeztek a szálláshelyek az előző év azonos időszakához képest. Mondhatjuk: visszatért a külföldi vendégforgalom, s nemcsak Budapestre, hanem a vidéki Magyarországra is

– fogalmazott Juhász Szabolcs.

A Balaton térségében e téren 11 százalékkal múlták felül 2022 első kilenc hónapjának számait, és 2,5 százalékkal erősebbek voltak a 2019-es rekordévben regisztráltaknál.

A turizmusszakmai igazgató leszögezte: az elmúlt esztendők hálózatos fejlesztéseinek köszönhetően a Balaton egész évben vonzó és tartalmas időtöltést kínál, és ehhez hozzájárul a most záruló projekt is.

A Balaton márka megszólítja a különböző célcsoportokat és célországokat, és a meglévő piacokon erősíti e turisztikai desztináció versenyképességét.

A célunk az, hogy ne csak a belföldiek számára legyen vonzó a Balaton, hanem minél több külföldi vendéget is tudjunk megszólítani és idevonzani

– tette hozzá Juhász Szabolcs.

Már tavaly decemberben is arról írt az Economx, hogy decemberben több ezer turistát vártak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélték, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban ki lehetne használni az adventi időszakot.

Eddig ismeretlen népre bukkantak a Balaton mellett

A régészek a teljes genetikai állományt felölelő vizsgálatoknak köszönhetően azonosították, hogy a népcsoport vadászó, gyűjtögető életmódot folytatott, és a tagjai járványos betegségben hunytak el. A kutatók elkészítették az egyik hajdanán élt balatonkeresztúri nő, Jelena arcrekonstrukcióját is. Bővebben >>>

A turizmusban, a vendéglátásban és a gyermekprogramok szervezésében érdekelt övezetek a Balaton környékén már felfedezték maguknak a halloweeni időszakot. Amerikában már milliárdokat költenek halloweenre, és nálunk is kezd beindulni ez az üzletág – írta korábban lapunkhoz eljuttatott közleményben a balatoni gyerekprogramsorozat egyik kidolgozója, Éskovács Péter. A turisztikai tanácsadó szerint néhány éve még október utolsó napjához közeledve a Balaton környékén élő lakosság két táborra oszlott: voltak, akik már akkor tökfaragással és rémisztő díszekkel színesítették otthonukat, és voltak, akik különböző fórumokon hőbörögtek.