Idén 30 éves a rendezvény. Miben lesz más ez a jubileumi esemény az eddigiekhez képest?
Rápolthy Edit: A Balaton Boat Show 30. alkalommal kerül megrendezésre Balatonkenesén, a Kenese Marina Port kikötőben, ami Budapesttől mindössze egy órára található. Ez az egyik legjobban felszerelt balatoni kikötő, és ilyenkor a hajózás fellegvárává válik. Idén több mint 70 kiállító több mint 80 hajót mutat be a vízen és a szárazföldön, így ez az esemény egyedülálló a maga nemében. Ez az egyetlen olyan hazai hajós rendezvény, amely közvetlenül vízen és vízparton zajlik, az elmúlt 4-5 évben a vitorlások fő bemutatkozási helye egyértelműen a Balaton Boat Show lett.
A látogatók több mint 20 elektromos hajót is kipróbálhatnak majd a vízen. A vitorlások tesztelésére a kiállítás után, előre egyeztetett időpontokban van lehetőség, de a kisebb, könnyebben kezelhető elektromos hajókat helyben is ki lehet próbálni.
Az idei jubileum új irányt is hoz: a hajózás és vízisportok mellett aktív szabadidős lehetőségekkel is bővítjük a programot. Létrehoztunk egy Bringazónát, ahol a kerékpározás kerül fókuszba: e-bike-okat lehet kipróbálni, de a hagyományos kerékpáros kiegészítők, ruházatok is megjelennek. Ez egyfajta tesztjellegű bevezetés, de hosszú távú terveink vannak vele, mivel a kereskedők részéről pozitív volt a fogadtatás.
Fontos üzenetünk, hogy a hajós szezon nem ér véget a nyárral. Szeptemberben és októberben is csodálatos vitorlázóidők vannak, különösen az őszi Balaton látványa nyújt felejthetetlen élményt. A charter cégek egész évben működnek, így a bérlés is megoldható, akár elektromos, akár vitorlás hajókról van szó. A nyár utáni időszakban ráadásul a Balaton a túrázás és a bringázás szerelmeseinek is ideális, így a vízi és szárazföldi aktív kikapcsolódás jól kiegészíti egymást. A 30. jubileum alkalmat adott arra, hogy lefektessük egy hosszabb távú fejlesztés alapjait: a hajózás mellett a Balatont, mint négy évszakos desztináció szeretnénk megmutatni.
Tehát inkább egy őszi szezonnyitó, mint szezonzáró rendezvényről van szó?
R. E.: Pontosan. A szeptember első hétvégéjén zajló kiállítást inkább az őszi szezon beindításaként pozícionáljuk, és semmiképp sem a hajózás lezárásaként. A hajós piac logikája is ezt erősíti: a vásárlások és rendelések szempontjából ez az időszak jelenti a következő szezon kezdetét. A kereskedők ilyenkor kínálják a legjobb árakat, ilyenkor indulnak az akciók. Aki most dönt a vásárlás mellett, az jó eséllyel tavasszal már vízre teheti az új hajóját. Ezért mondjuk, hogy a hajós közönség számára ez az igazi szezonnyitás, amikor elindul a következő évre való felkészülés.
Kiknek szól a rendezvény? Csak a gyakorlott hajósokat célozza, vagy szélesebb közönséget is?
R.E.: Nagyon széles a kínálat, ezért minden érdeklődőt várunk. Vannak belépőmodellek azoknak, akik most kacérkodnak a hajózással, és természetesen prémiumkategóriás vagy akár performance sporthajók is a tapasztalt hajósoknak. A kiállítás kiváló alkalom arra, hogy valaki első kézből tájékozódjon: egy helyen megtalálható a teljes piaci kínálat, lehet kérdezni, tapasztalatokat gyűjteni, és akár kipróbálni is a hajókat. Ez sokkal megalapozottabb döntést tesz lehetővé.
Ez különösen hasznos azoknak, akik eddig hajóbérléssel próbálkoztak, és most elgondolkodtak a saját jármű beszerzésén. A kiállításon tapasztalatot szerezhetnek, láthatják a különböző árkategóriákat és technológiákat, és személyesen élhetik át, milyen is egy hajó testközelből. Ez olyan élmény, amit semmilyen prospektus vagy online információ nem ad vissza.
Mekkora az érdeklődés? Inkább visszatérő törzsközönség van, vagy sok az új belépő?
R.E.: Mindkettő jelen van. Az esemény az elmúlt években egyfajta találkozási ponttá vált a hajózásban jártas közönség számára: sokan évről évre visszatérnek, hogy megnézzék az újdonságokat, találkozzanak ismerősökkel, vagy akár a hajócserén gondolkodjanak. Ugyanakkor folyamatosan nő az új belépők száma is, évről évre bővül a látogatottság.
A pandémia idején a hajózás biztonságos, elszigetelt kikapcsolódási forma volt, sokan választották a Balatont és a hajózást, hiszen így családdal, barátokkal együtt is lehetett élvezni a tavat. Ez az időszak hozott magával egy új trendet is: sokan a hajót kezdték el nyaraló alternatívaként használni. Egy 36–40 lábas hajó kiválthat egy kisebb nyaralót, a nagyobb, 46–50 lábas hajók pedig valódi ingatlanalternatívák lehetnek. Ezek előnye, hogy nem kötődnek fix helyhez: akár évente másik kikötőben lehet őket tárolni, így változatos élményeket kínálnak. Ez a trend ma is jelen van, és sok új érdeklődőt hoz a piacra. A hajózás tehát nemcsak hobbi, hanem befektetés és életforma is, amit egyre többen ismernek fel.
A Balatonon is érzékelhető az elektromos hajók térnyerése, hasonlóan az autóiparban látható trendekhez?
R.E.: Teljesen így van. Az elmúlt tíz évben óriási változás zajlott le a piacon: kezdetben csak néhány kisebb gyártó kínált elektromos hajókat, de mára minden nagy gyártó belépett ebbe a szegmensbe. Az elektromos motorok teljesítménye és hatótávolsága folyamatosan nőtt: míg pár éve még csak 30–40 kilométert tudtak megtenni, most már 70–80-at is bírnak, ráadásul jóval gyorsabban és stabilabban, így teljes értékű alternatívái lettek a benzines motoroknak. Az árak is fokozatosan csökkentek, ez is hozzájárult a térnyerésükhöz.
Ez a trend bővítette a hajózók körét is. Sokan nem akarnak vitorlázni, de szeretnek vízen lenni, és számukra ideális megoldás egy kényelmes, könnyen kezelhető elektromos hajó. Ők gyakran a Balaton körül élnek vagy van itt nyaralójuk, és egyszerű vízenlétre vágynak, nem sportélményre. Mivel a Balatonon a robbanómotoros hajók nem engedélyezettek, az elektromos megoldások ezt a piaci rést töltik ki.
Érdemes kiemelni, hogy Magyarországon is vannak olyan gyártók, akik európai színvonalon készítenek elektromos hajókat, és exportálnak is Ausztriába vagy Németországba. Ezek a modellek a legkorszerűbb motorokkal vannak felszerelve, és teljesítményben is felveszik a versenyt a nagy nemzetközi márkákkal.
Milyen arányban vannak jelen a különböző hajótípusok a kiállításon?
R.E.: Az idei évben a kiállított hajók körülbelül egynegyede vitorlás, háromnegyede pedig elektromos hajó. Ezek mellett persze minden olyan kiegészítő és felszerelés is megtalálható, ami a hajózáshoz kapcsolódik: fedélzetburkolatok, kötelek, veretek, hajóápoló szerek, algagátló anyagok, ruházat, pufferek.
Nem csak a nyaralóhajózás, hanem a sporthajózás is hangsúlyosan jelen van: a Magyar Vitorlás Szövetség, a vitorlásiskolák, valamint a gyerektáborok mind képviseltetik magukat. Emellett olyan hazai hajógyártók is kiállítanak, akik saját fejlesztésű sporthajóikkal a balatoni versenyeken is kimagasló eredményeket érnek el. Bár ez egy szűkebb szegmens, mégis fontos része a kiállításnak.
Ezek inkább tényleg azoknak szólnak, akik nagyon benne vannak ebben a világban?
R.E.: Igen, a sporthajózás egy szűkebb kör, de mégis több ezer hajót jelent a Balatonon. A Magyar Vitorlás Szövetség regisztrációja szerint körülbelül 1500 olyan hajó van, amit sportcélú vitorlázásra is használnak, azaz valamilyen versenyen indulnak vele, és ez csak egy része a tó teljes hajóállományának. Az elektromos hajók száma ennél is gyorsabban nő, és sok új belépőt hoz a piacra.
A piac egészét tekintve 2010 után folyamatosan emelkedett a kereslet. A Covid alatt robbanásszerű volt a növekedés: hatalmas megrendelések érkeztek, az ellátási lánc akadozott, a gyártási idők meghosszabbodtak, és sok modellért magas árat kellett fizetni. 2023-ra ez az extrém felfutás normalizálódott, 2024-ben tapasztalható volt egyfajta visszaesés, mostanra viszont úgy fest, hogy újra élénkül a kereslet, amit a kereskedők is megerősítenek.
Az idei ősz különösen kedvező lehet: a Covid előttihez hasonló kedvezmények tértek vissza, early bird ajánlatokkal, amelyekkel sok millió forintot lehet megtakarítani. Ezért mondjuk azt, hogy most érdemes döntést hozni, mert aki jövő januárra halasztja, az biztosan jóval magasabb áron jut majd csak hajóhoz. A hajó mindig is egy értéktartóbb befektetés volt, mint egy autó, az árak emelkedése miatt a használt hajók is jól tartják az értéküket.
Jövőre hová lehet még majd fejlődni, merre lehetne még bővíteni vagy terjeszkedni?
R.E.: A Balaton Boat Show mindig is egy különleges esemény volt, nem klasszikus B2C fesztivál és nem is szigorúan B2B üzleti kiállítás, hanem inkább B2S, ahol egy meghatározott, speciális érdeklődési körű közönség gyűlik össze. Egy olyan találkozási pont, amely a vásárlóerős, prémium iránt érdeklődő közönséget szólítja meg. Ezt a jellegét szeretnénk megtartani. Nem a túlzott exkluzivitás a cél, de mindenképpen prémiumélményt kínál: Balaton, víz, szabadság és szabadidő. A hajózás egy életforma, amit szeretnénk szélesebb körben megmutatni.
A jövőben nagyobb hangsúlyt kap az aktív turizmus, a kerékpározás, a vízi sportok, mint például a SUP vagy a szörf, de jelen vannak az új elektromos vízisporteszközök is. Ezekkel szeretnénk kiegészíteni a programot, hogy a Balaton egész évben élményt kínáljon.
Péter, mivel készültök a kiállításra, mire számíthatnak az érdeklődők a Bringa Zónában?
Burgyán Péter: Több bringamárka modelljei elérhetők lesznek, a látogatók a helyszínen fel is pattanhatnak rájuk kipróbálni őket. Kialakítottunk egy kifejezetten a hajókiállításra szabott tesztútvonalat, az úgynevezett E-bike kóstolót. Ez egy vezetett túra, amelyhez előzetes regisztráció szükséges, és minden nap 11, illetve 15 órakor indul térítésmentesen. Emellett minden kiállítói standnál külön is lehetőség lesz tesztelni a modelleket. Készítettünk egy rövid, 14 kilométeres útvonalat is, amely a BalatonBike365 applikációban navigációval követhető. Ők megjelennek majd magán a kiállításon is, a standjuknál a látogatók megismerkedhetnek az applikációval és a balatoni bringahálózattal is, amihez térképet, valamint információt is kapnak.
R.E.: Így áll össze tehát a Bringa Zóna: kerékpármárkák, tesztek, vezetett túrák, sporteszközök, ruházat, illetve vízi sportokhoz kapcsolódó szolgáltatók, mint például SUP- és kajakforgalmazók. Ez az új tematikus rész idén csak a kezdet, jövőre a tervek szerint még több kiállítóval bővül, mert már most sokan jelezték a csatlakozási szándékukat.
Mi jellemzi a kerékpáros turizmus és a bringázás térnyerését a Balaton körül az elmúlt öt évben?
B.P.: A Balaton Bike Tour pontosan öt éve, 2020-ban indult, amikor prémium kerékpárkölcsönzést kínáltunk szállodáknak, ami hamar kinőtte magát, és létrejött egy nagy kölcsönzőhálózat, amelyhez vezetett túrákat is kapcsoltunk. Mi egyértelműen folyamatos növekedést látunk ezen a területen. Az elektromos kerékpárok robbanásszerű terjedése olyanokat is bevonzott, akik korábban nem ültek volna bringára. Így szélesebb lett a közönség, és sokkal többen választják ezt a kikapcsolódást. Sokan télen is bringáznak, csapatépítő programokat szerveznek, így mi is azon ügyködünk, hogy négy évszakos legyen a Balaton.
R.E.: Hasonló trend látszik a hajózásban is, ahol a charter cégek és a regatták miatt már mind a négy évszakban van élet a tavon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz