A 24.hu információi szerint hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a beidézettek többsége idősebb korosztályhoz tartozó, helybeli családos asszony volt, akiknek eddig soha nem volt dolga a hatóságokkal.
Hartai Béla, Badacsonytomaj korábbi alpolgármestere szerint az alkalmazottakat a tóparti sétányon álló műemléképület, a Tátika felújítására elnyert uniós támogatás szabálytalan felhasználása miatt indult vizsgálat keretében hallgatták ki.
Mint mondta, az érintettekkel Badacsonytomaj polgármestere, Krisztin N. László kötött a 2,4 milliárd forintos turisztikai fejlesztési támogatás terhére fejenként egymillió forint körüli összegekről szóló szerződést, de az alkalmazottak valós munkát nem végeztek a projektben.
Hartai júniusban jelölteti magát a városvezetői posztra.
A Közbeszerzési Döntőbizottság 2020-ban pénzbírságot szabott ki az önkormányzatra az uniós támogatás törvénysértő kezelése miatt. Akkor a polgármester 61,7 millió forintot osztott szét szabálytalanul projektmenedzseri tevékenység címén. A pénzből nemcsak a városházi alkalmazottak hanem az akkori jegyző is részesült, ő 5,5 milliós megbízási szerződést írt alá a polgármesterrel.
A 2018-ban elnyert támogatás szabálytalanságainak feltárására még az uniós pénzügyi csalásokkal foglalkozó OLAF is a helyszínre küldött ellenőröket, akik a polgármesteri hivatalban és a polgármester lakásán is kutakodtak a pályázati dokumentumok után. 2020 tavaszán pedig – szintén a Veszprém megyei NAV-központban – tartottak kéthetes monstre kihallgatás-sorozatot a felelősség kérdésében.
Az önkormányzatnak nem sikerült megszerveznie a beruházás lebonyolítását sem, és ezért évekig állt az építkezés.
2022 végén a képviselőtestület átadta a kivitelezési feladatokat a BTTF Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nek, amely a körzet országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor által irányított területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős minisztérium alá tartozik.
A kihallgatások után kialakult helyzetről a lap e-mailben kérdezte Krisztin N. László polgármestert, de nem válaszolt a megkeresésre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el