Azahriah koncertjére az átlagos jegyár 20 000 forint körül mozog, így a produkció bruttó összbevétele akár 1,5-2 milliárd forint is lehet. „Nulla állami támogatással, teljesen önerőből elért nagy üzleti siker” – olvasható a Vakmajom pénteki posztjában a Facebookon.
A magazin szerint a legnagyobb nyertesek az adófizetők lehetnek, „hiszen a szép summából valószínűleg a legtöbb, több százmillió, akár 30-40 százalék hozzájuk kerül adók és járulékok meg bérleti díj formájában”.
Keres a rendezvényszervező, a jegyértékesítő, színpadépítők és technikusok, a reklámszakemberek és marketingesek, biztonsági emberek és büfések seregei, a zenészek, biztosan több száz vagy ezer ember, és maga a show teremtője, Azahriah is, de az se biztos, hogy a legtöbbet ő kapja, 15-20 százaléknál többet aligha.
A Vakmajom kifejti, hogy így keletkezik a GDP, teremtődik az érték, és még állami támogatás sem kell hozzá. „Semmi adófizetői pénz, teljesen önerőből jön létre minden, az óriásplakát is a téren. Ez a kapitalizmus, a szabad piac haszna, ami egy pillanatra felcsillant...”
Azahriah menedzsere korábban a Telexnek azt nyilatkozta, hogy nagyobb a roham a jegyekért a második koncertre a Puskás Arénába, mint az elsőre. Azt azonban nem tartja valószínűnek, hogy egy harmadik koncertet is meghirdessenek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak