A belsőégésű motorok betiltása ellen szólalt fel a müncheni IAA Mobility autóipari kiállításon az iparág képviselői mellett Friedrich Merz szövetségi kancellár is.
Az egyes technológiákra vonatkozó egyoldalú politikai döntések nem csak ebben az iparágban jelentik alapvetően a helytelen gazdaságpolitikai irányt
– fogalmazott a kancellár.
A cél az, hogy „a technológiai nyitottság révén összekapcsoljuk a versenyképességet és a hatékony éghajlatvédelmet” – hangsúlyozta Merz. Úgy vélte, Németországnak „újra versenyképes, nemzetközileg elismert gazdasági helyszínné kell válnia, amelyet a világ nem csodálkozással, hanem csodálattal néz”.
Hildegard Müller, a kiállítást szervező Autóipari Szövetség (VDA) elnöke az EU autóipari klímapolitikájának korrekcióját szorgalmazva kijelentette: „reális helyzetfelmérésre van szükség az új belsőégésű motorok 2035-től bevezetendő tilalmával, valamint a flotta szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó előírásokkal kapcsolatban”. Úgy látja, ez „nem jelenti a klímasemlegesség céljának elvetését, hanem éppen ellenkezőleg, hozzájárul annak eléréséhez”.
„A fogyasztók még nem állnak készen az elektromos mobilitásra való áttérésre”
– emelte ki az MTI szerint Müller, jelezve: „azok, akik a valóságtól elrugaszkodva ragaszkodnak a célokhoz, és nem látják, hogy a világon különböző technológiai lehetőségek állnak rendelkezésre a közlekedési átállás sikeréhez, nemcsak a növekedést, a jólétet és a munkahelyeket veszélyeztetik, hanem a klímasemlegesség célját is.”
Markus Söder bajor miniszterelnök a vásár megnyitóján is megismételte korábbi követelését, hogy térjenek el a belsőégésű motorok betiltásától. „Jelenlegi formájában ez helytelen, ezért fel kell függeszteni és más alternatívákkal kell helyettesíteni” – fogalmazott. Hangsúlyozta egyúttal a szén-dioxid-kibocsátási célok „valósághoz igazítását” is.
Az IW Consult tanácsadó cég által a szövetségi gazdasági minisztérium megbízásából készített tanulmány szerint a német autóipar csökkenő nyereséggel és létszámleépítéssel küzd. A Handelsblatt által közzétett tanulmány szerint 2030 végéig körülbelül 90 ezer munkahely megszűnése lehetséges az iparágban.
Rosszul jártak azok a németek, akik az autóiparban akartak megöregedni
A német autóiparban több mint 50 ezren vesztették el állásukat egy év alatt, miközben például a vegyiparban és a gyógyszergyártásban egyáltalán nem volt leépítés. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Saját aranyukra fáj a németek foga