A német autóiparban legalább 51 500 alkalmazott vesztette el az állását egy év alatt, az ágazatban foglalkoztatottak száma majdnem 7 százalékkal csökkent – áll az EY tanácsadó cég kedden ismertetett tanulmányában. A jelentés összeállítói szerint az összes német iparág közül az autóiparban volt a legnagobb a létszámcsökkenés a vizsgált időszakban.
- A tavaly június végétől számított egy évben csaknem 114 ezer alkalmazott vesztette el állását az iparban, ami 2 százalékos csökkenést jelent.
- A 2019-es világjárvány előtti szinthez képest jelenleg 245 ezerrel kevesebben dolgoznak az ipari szektorban, ami a foglalkoztatottak számának 4,3 százalékos csökkenésének felel meg.
Az elmúlt egy évben a létszámcsökkentések a gépipart és a kohászatot is érintették, itt 17 ezerrel, illetve 12 ezerrel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, miközben a vegyiparban és a gyógyszeripar nem volt elbocsátás.
Vergődik a német autóipar, de más szektorok is nagy pofont kaptak
Az amerikai-európai vámmegállapodás életbe léptetését sürgeti a német autóipar, miközben a vámok sokkjától fél a feldolgozóipar. Erről itt olvashatnak >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga