Az autóipar komoly válságjeleket mutat: a világ legnagyobb gyártóinak idei második negyedéves eladásai 1,1 százalékkal estek vissza, miközben a nyereségük 55 százalékkal zuhant – derült ki az EY friss tanulmányából. A vezess.hu beszámolója alapján az év első felében a profit közel a felére, 43 milliárd euróra – mintegy 16,8 ezer milliárd forintra – csökkent.
Miközben a forgalom összességében stagnált, csak a kínai gyártók tudtak bővülni. A Renault, a Nissan, a Stellantis és a Mazda már veszteséggel zárták az első fél évet, közülük a Renault és a Stellantis több mint 11 milliárd eurós mínuszt könyvelhetett el.
A német cégek nyeresége 38 százalékkal, az amerikaiaké 43 százalékkal esett vissza.
A kínai gyártók ezzel szemben 1 százalékkal növelték a profitjukat, forgalomban pedig 20 százalékos bővülést értek el, miközben európai és amerikai riválisaik zsugorodást szenvedtek el.