Gerhard Karner osztrák belügyminiszter szerdán kijelentette: az egész schengeni rendszer nem működik, ezért jelenleg egyáltalán nem célszerű bővíteni azt.
„Tíz nappal ezelőtt világossá tettem az álláspontomat. A mi álláspontunk az, hogy a schengeni rendszer egésze nem működik, ezért nem vagyunk nyitottak a megnyitására. Határellenőrzés van Németország és Ausztria, valamint Ausztria és Szlovénia között. Németországban szó volt a lengyel határon történő határellenőrzésről is. Ez egyértelműen azt jelzi, hogy a rendszer egésze nem működik, és ezért úgy gondolom, hogy a bővítés jelenleg nem időszerű." – mondta Gerhard Karner a Cătălin Predoiu román belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Predoiu válaszul azt mondta, hogy Ausztriának nincs problémája Romániával. Rámutatott, a román rendőrök teszik a dolgukat – számol be róla az Adevarul román lap. Kiemelte, hogy Ausztria látja a fejlődést a román határvédelemben. Hozzátette, elvégezték és továbbra is végzik a feladatukat ezen a téren, valamint a kétoldalú együttműködés terén is.
Hozzátette, Románia támogatja Ausztriát, a Bizottságot, valamint a tagállamokat is az európai migrációs és menekültügyi rendszer reformjában is.
Bosszút esküdtek a román cégek Schengenért
Elsősorban gazdasági célzatú reakciókat váltott ki Romániában, hogy Ausztria tavaly decemberben megvétózta keleti szomszédunk schengeni övezethez való csatlakozását, emiatt csak Horvátország csatlakozott. Az osztrák döntést követő napokban egyre-másra hangzottak el a különböző osztrák érdekeltségű cégek bojkottálását célzó felhívások.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését