A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti, ezért a társaság megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére.
A társaság szerdán közölte az MTI-vel, hogy a Margitsziget lezárásával egyidejűleg a Palatinus fürdő sem látogatható az árvíz levonulásáig. Munkatársaik már a hétvégén megkezdték a fürdő eszközeinek áthelyezését az alagsori és földszinti épületrészekből a vízmentes emeleti szintekre.
A mintegy 10 hektáros területen egész napos felügyeletet tartanak az árvíz idején, figyelve a strand területén az esetleges buzgárok kialakulását, őrizve a kutak és medencék állapotát. Ehhez munkatársaik a Fővárosi Csatornázási Művek által szállított 75 köbméternyi homokból már összekészítettek több mint 4 ezer homokzsákot, amelyeket a kritikus helyeken azonnal fel tudnak használni. Kiemelten kezelik az ipari műemléknek számító, több mint 100 éves és ez évben felújított hullámgép megóvását – tették hozzá.
A közlemény szerint
a Duna budai oldalán délről észak felé haladva az extrém magas vízállás a Gellért, a Rudas, a Rác, a Király, a Lukács fürdőt és a Pünkösdfürdői strandot is veszélyezteti.
„A Gellért és a Rudas szakemberei a két fürdő alatti táróban közösen ügyelik a forrásokat, amelyek a közlekedési edény elve alapján a Duna vízszintjét követve ilyenkor szintén megemelkednek. Továbbá körültekintően üzemeltetik a medencéket, figyelve töltés-ürítéskor a csatornarendszer észszerű terhelését. A Rác fürdő forrásának szintje az idén júniusi árhullámhoz képest várhatóan magasabb lesz”
– közölték.
A Király fürdő a Lukácsból kapja a gyógyvizét, ezt az árvízre tekintettel lezárták. Mivel ez a budai part egyik mély pontja, a pinceszinteken szinte biztosan számolni kell a víz megjelenésével. A Lukács fürdő közvetlen összeköttetésben áll a Rózsadomb tövében található Malom-tóval, ezért itt a hegyről hirtelen érkező nagyobb mennyiségű víz elvezetése jelenthet gondot. A fürdő medencéit is folyamatosan figyelik a Duna magas vízszintje miatt.
Hangsúlyozták, hogy minden veszélyeztetett fürdőben szivattyúkkal, aggregátokkal, homokzsákokkal készülnek az árvízvédelemre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából