Tervezett áramszünet várható a jövő héttől október végéig az ország számos pontján. Összesen 163 helyen érintheti az egész települést, vagy egyes utcákat az áramszolgáltatás szüneteltetése, négy helyen pedig gáz sem lesz - derült ki az E.On portálján közzétett információkból.
A szolgáltató honlapján érhető el a pontos lista, amelyből utcára, házszámra lebontva meg lehet tudni, hogy melyik településen és mikor nem lesz áramszolgáltatás vagy gázszolgáltatás a következő hetekben.
Kapcsolódó
Az E.On indoklása szerint azért van szükség időről időre az áramszolgáltatás szüneteltetésére, hogy biztonságosan kiépíthessék vagy karbantarthassák villamos hálózatukat. Ezt hívják tervezett áramszünetnek.
A hálózat folyamatos karbantartásával és fejlesztésével igyekeznek szolgáltatásukat még megbízhatóbbá és biztonságosabbá tenni.
Sok esetben ezeket a beavatkozásokat áramszünet nélkül el tudják végezni, vannak azonban olyan munkák, ahol ez nem megoldható. Vannak alkalmak, amikor elengedhetetlen kikapcsolni az elektromos vezetékeket és kábeleket, ezzel védve a dolgozók biztonságát a javítás ideje alatt.
Az ilyen alkalmakat előre, 15 nappal korábban írásban jelezni fogják az ügyfeleknek, hogy időben felkészülhessenek rá - ígérik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem