A WhatsApp pénteken bejelentette, hogy felfedezett egy fejlett kiberkémkedési kísérletet, amely az alkalmazásban és az Apple-eszközökben található biztonsági rések láncolatát kihasználva törte fel azokat – számol be a Reuters. Az Amnesty International egyik kutatója szerint úgy tűnik,
azonosítatlan civil csoportok tagjai is érintettek voltak.
Egy rövid nyilatkozatban a Meta Platforms tulajdonában lévő kommunikációs szolgáltatást nyújtó cég bejelentette, hogy mostanra kijavította azt a biztonsági rést, amely lehetővé tette a hekkerek számára, hogy kihasználják az Apple-eszközökön található második sebezhetőséget és feltörjék azokat. Egy közleményben
a WhatsApp a kibertámadásról azt írta, hogy világszerte kevesebb mint 200 felhasználót érintett potenciálisan.
Az Amnesty International biztonsági laboratóriumának vezetője a lapnak elmondta, hogy csoportja megkezdte a potenciális áldozatok adatgyűjtését.
Egy X-bejegyzésben Donncha O Cearbhaill úgy fogalmazott, hogy a kezdeti jelek arra utaltak, hogy a hekkelés
mind az iPhone-, mind az Android-felhasználókat, köztük a civil társadalmi szereplőket is érintette.
Arra is kitért, hogy a WhatsAppon kívül más alkalmazások is érintettek lehettek.
Hétszáz dolgozót taszított munkanélküliségbe a hekkerek alattomos húzása a patinás cégnél
Amatőr hibát véthettek egy 158 éves vállalatnál, miután egy gyenge jelszó miatt sikerrel feltörték a rendszert, és így kibertámadások áldozatává váltak. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon